„Amerikából jöttem, hosszú utat tettem, mesterségem címere A - S…” És aztán jön a pantomim, és ilyenkor rendszerint kalapáló, fűrészelő gyermeket látunk. Ebből aztán azonnal rá is jövünk, hogy társunk épp az asztalos szakmát mutogatja el.

Te is így csinálnád? Kalapálnál? Fűrészelnél? Esetleg mást tennél? Biztosan ismersz egyéb szerszámokat is, amelyekkel egy asztalos dolgozik. Pontosabban valaha dolgozott, hiszen bizony az élet és a fejlődés mifelénk sem áll meg. Úgy is mondhatnánk, csak a fa és a fa szeretete változatlan, a szerszámok cserélődnek.

Régi asztalos szerszámok

Emlékszel még a régi technikaórákra? Nektek is kellett virágkarót, kulcstartót, kis szekeret készíteni? És hogy ment? Mennyi idő alatt? Kaptatok egy ráspolyt, jobb esetben valami vésőfélét és kést, aztán adjad neki, ugye? Vért izzadtál, nem? Na, most akkor képzeld el, hogy csinálták ezt a régiek nagyban. Nem ilyen kis apróságokat alkottak, mint mi a suliban…

Nagyon régi, akár több ezer éve is használatos szerszámokra gondolok. Akkoriban még nem voltak spéci ragasztóanyagok vagy csavarok, inkább fakötéssel, csapolással illesztették össze a darabokat. Később persze megjelentek az első túró- vagy enyv alapú természetes ragasztók is, de arra azért sokat kellett várni.

Ami tehát már nagyon régen is volt:

• faszög, faék,
• egyenes vagy csipkézett élű kőeszközök (vágáshoz, töréshez),
• véső,
• kalapács,
• kezdetleges fűrész,
• kapaszerű, rövid nyelű, éles eszközök faragáshoz,
• kezdetleges gyalu, később vonókés.

Amikor azonban az asztalos szakma ténylegesen megszületett, bővült a szerszám-repertoár is:

• szíjószék (vonószék, faragószék,)
• öntőminta,
• magszekrény,
• kézifúró és furdancs,
• harapófogó és szegkiemelő félék,
• gyalupad, 
• padék és a padszolga,
• balta és fejszefélék (szekerce, bárdok),
• szalu vagy szalukapa,
• teknővájó kapacs vagy kapacska,
• valamint jelölő,
• mérő (colstok),
• szorító szerszámok (satu),
• és ahogy az elején említettük, enyvezőeszközök.

Őszintén bevalljuk, ha most ezekkel a szerszámokkal kellene dolgoznunk, nekimennénk a Tiszának (vagy a Dunának, ha úgy tetszik.) Minden tiszteletünk őseinkké, akik ezekkel a kezdetleges eszközökkel is csodákat alkottak.

Mai asztalosipari gépek

Éppen ezért örülök a technika fejlődésének. Sokan úgy tartják, személytelenebb így a munka. Azt is mondják, az adott bútorban, ajtóban, ablakkeretben nincs benne igazi izzadság.

Való igaz, hogy nem szenvedünk meg minden centiméter kivágásáért. Az is igaz, hogy nem kell napokat görnyednünk egy ajtótok fölött. De a precizitás, a maximális odaadás és a szakma iránti alázat ugyanolyan fontos, mint régen. Sőt, talán még fontosabb is.

Igen, ma már inkább gépekkel dolgozunk. De aki csak egyszer is járt már asztalosműhelyben vagy más faipari cégnél, tudhatja, hogy az ember továbbra is nélkülözhetetlen munkaerő. És nem feltétlenül azért, mert velem jobban el tudsz beszélgetni a megrendelésedről egy kávé mellett, mint a számítógépemmel. Ha érdekel, egyszer majd részletesebben elmondom, mit is csinálunk mi, asztalosemberek pontosan. (Ha nem érdekel, akkor is.)

Szóval egy biztos, a mai gépek ránézésre sem emlékeztetnek a régi asztalos szerszámokra. Pedig a nevük nem sokat változott az idők folyamán. Nem akarlak fárasztani velük, ezért csak felsorolom, mivel készítjük például a te ajtóidat, ablakkereteidet, bútoraidat is:

• gyalugépekkel,
• marógépekkel,
• szalagfűrészekkel,
• körfűrészekkel és
• fúrógépekkel dolgozunk.

Természetesen kombinált gépeink is vannak, amelyekkel több feladatot is el tudunk látni. Legjobban viszont a CNC gépünknek örülünk, mert így

• magasabb teljesítményre vagyunk képesek,
• többször több munkadarabot is készíthetünk egyszerre,
• még jobb minőséget tudunk biztosítani,
• ráadásul a termékeink sokszínűsége és a variációik száma is hamarosan növekedhet,
• kis mennyiségeket is gazdaságosan gyárthatunk,
• a határidőket még pontosabban tudjuk tartani,
• nem beszélve arról, hogy rugalmasabbak is lehetünk.

Ezek pedig mind a te érdekeid is. Ezért azt javaslom, szeressük együtt az asztalosipari gépeket és tiszteljük a régi szerszámokat. Mert azoknak köszönhetjük, hogy ma itt tartunk.