3100 Salgótarján, Erdész u. 42.

A múlt
Az emeletes ágyak elsődleges célja mindig is az volt, hogy minél több embert tudjanak elhelyezni minél kevesebb helyen. Az emberi találékonyság pedig már évszázadokkal ezelőtt felismerte, hogy vertikálisan is lehet gondolkodni, ha alvóhelyekről van szó, nem csak vízszintesen. Az emeletes ágyak története egészen a középkorig nyúlik vissza, ahol először a katonai szállásokon jelentek meg, különösen a hadihajókon és táborokban. Gondoljunk csak a szűk kabinokra, ahol minden centiméter számít!

A hadseregen kívül a kolostorok és a diákok kollégiumai is szívesen alkalmazták ezt a praktikus megoldást, hiszen a csoportos létről szólt az életük. Így a kétszintes ágyak gyorsan népszerűvé váltak, mert a felső részen alvók élvezhették a magasság nyújtotta "privát" teret, míg az alsó ágyon pihenők könnyen elérhetők voltak, ha valakinek éjjel segíteni kellett (vagy gyorsabban eljutottak könnyíteni magukon az éjszaka közepén, ha a helyzet úgy kívánta…)

 

Emeletes ágyak a mindennapokban
Noha az emeletes ágyakat sokan a gyermekkori nyári táborokkal azonosítják, valójában számos helyen találkozhatunk velük manapság is. A diákok kollégiumaiban, szállodákban, és persze az otthonokban is jelen vannak még, főleg ott, ahol a hely szűkös és több gyermeket kell elszállásolni egy szobában. A modern városi élet emeletes ágyai pedig már nem csak alvóhelyet, hanem kreatív helymegtakarítást is biztosítanak: a felső ágy alatt például tanulósarok, kanapé vagy akár gamersarok is kiépíthető. Ugye milyen menő?

Miért imádjuk?
Helytakarékosság: Egy ágy, két ember – nem kell magyarázni! Különösen ott praktikus, ahol kevés a négyzetméter.
Kalandfaktor: A gyerekek szemében az emeletes ágy egy vár, egy kalózhajó, egy erődítmény, ahol a fantázia szárnyalhat. Ki ne akarna a "felső szinten" aludni és a birodalmát fentről szemlélni?
Összetartás: Az emeletes ágyak valamiért összekötik a testvéreket vagy barátokat. Képzeljük el az esti beszélgetéseket, nevetéseket, és azt a különleges köteléket, ami kialakul a két szint „lakói” között.

Emeletes ágyak a 21. században
A modern dizájn és kreativitás új életet lehelt az emeletes ágyakba. Manapság már nem csak a gyermekek hálószobáiban találhatók meg: léteznek olyan minimalista, elegáns emeletes ágyak, amik fiatal felnőttek, egyetemisták lakásába is tökéletesen illeszkednek. Az ágy alatti tér kihasználása egyre népszerűbb: felnőttek részére beépített tárolók, dolgozósarok vagy akár egy mini gardrób is helyet kaphat alatta. Egyre több felnőtt hostelben, közösségi lakóterekben is találkozhatunk velük, ahol a helytakarékosság és a közösségi élmény fontos szerepet játszik.

Szóval ha legközelebb emeletes ágyra nézel, gondolj arra, hogy ez nem csak egy kényelmes alvóhely – hanem egy kalandos világ két szinten! Plusz gondolj arra is, hogy ha te is ilyen ágyikókat szeretnél magadénak tudni, akkor mi elkészítjük számodra az egyedi emeletes ágyadat, bármilyen „vad” ötletekkel rukkolsz is elő!  Keress minket bizalommal!

Fotók: Fa-héj Kft. referencia