3100 Salgótarján, Erdész u. 42.

Mire figyeljünk egyedi bútor készíttetésénél?

A fa mindenhez megy, ez nem kérdés. Jól mutat bármilyen textillel, jól mutat rajta a vasalat, a fém, de remekül áll a fának a tükör is. Egyedül csak egy másik fa okozhat gondot. Ezért ha egyedi bútort készítettünk, érdemes figyelembe vennünk az alábbiakat:
- miből van a padlónk, járólapunk,
- miből vannak az ablakkeretek,
- miből vannak a beltéri ajtók,
- miből készült a többi bútor (asztal, szék stb.).

Sokszor már két különböző fatípus is zavaró lehet egymás mellett, nemhogy több. Tegyük fel, hogy bükkből készült az asztalod, de te kőrisből épített szekrényt veszel mellé. A kettő nagyon fogja ütni egymást, és inkább stílustalanságról, mint harmonikus dizájnról fog árulkodni.

 

Érvek a színes fabútor mellett
Családi örökség is lehet egy jó állapotban lévő fabútor, vagy épp költözéskor visszük magunkkal a hőn szeretett régi bútorainkat amikről aztán kiderül, hogy nem illenek a szoba további elemeihez. Ilyenkor nem árt átgondolni a festés általi „egységesítést”, vagy éppen kiemelés.

Mutatunk néhány példát, milyen szép is lehet egy festett bútor (akár élénk színű is)!

Érdemes tehát alaposan végiggondolni, milyen fabútorok, kiegészítők, nyílászárók vannak otthon, és csak azután dönteni a következő bútordarab színéről, anyagáról.

Festés otthon
Talán a magasfényű MDF bútorokat a legnehezebb lefesteni, de megfelelő alapozó és festék segítségével nem lehetetlen a küldetés a „házi festés” sem. Minden mást fa elemet gond nélkül megújíthatunk a hobbiboltokban, illetve barkácsáruházakban kapható festékekkel. De mielőtt nekiesnénk az értékes antik bútornak, hogy pasztellrózsaszínre fessük, gyakoroljunk. Ezért a legjobb, ha olcsóbb, megunt bútorokkal kezdünk. A siker előbb-utóbb garantált lesz!

Ha viszont ránk bízod egyedi bútoraidat, szívesen adunk a helyszínen is tanácsot.