3100 Salgótarján, Erdész u. 42.

Régen a mosókonyhák jellemzően egyszerű, funkcionális helyiségek voltak, ahol a ruhákat kézzel lehetett mosni. Ezek a mosókonyhák általában a ház vagy a lakás hátsó részében, esetleg az udvaron helyezkedtek el, középpontban a mosókáddal. A mosókádba általában forró vizet öntöttek, majd kézzel vagy egy megfelelő eszközzel (például mosódeszkával) dörzsölték a ruhákat a szappanos vízben, alaposan öblítették és szárították. Ez a folyamat elég hosszadalmas volt, ami eléggé megnehezítette az akkori háziasszonyok mindennapjait.

mosokonyharegen.jpg

 
Ma már nők milliónak legnagyobb örömére a mosókonyhák is haladtak a korral: a technológia fejlődésének hála már sokkal modernebb és kényelmesebb megoldások közül választhatnak a mai kor háziasszonyai. A mosógépek mellett már a szárítógépek is igencsak elterjedtek, így a mosás mellett már a szárítás is sokkal kevésbé időigényes és fárasztó művelet. Emellett a mosókonyhákban átláthatóan tárolhatók a mosáshoz szükséges termékek is és gondoljuk azzal sem mondunk újat, hogy már wifis mosógép- és szárítógép kombináció is elérhető, így a mosás és szárítás teljesen automatizált lehet.

mosokonyha4.jpg

 
Összességében elmondhatjuk, hogy a mosókonyhák funkciója nem változott, azaz a ruhák mosására és szárítására szolgálnak, de a technológiai fejlődés révén sokkal hatékonyabbak és kényelmesebbek lettek a mai modern háztartásokban. Plusz ezek a gépek már energiatakarékosak, mind áram, mind vízfelhasználás szempontjából.

Milyen egy mai mosókonyha?

Természetesen a gépesítésből kell kiindulni. 
Ideális esetben itt találjuk:
a mosógépet,
a szártógépet,
a vasalót (esetleg vasalógépet), vasalóállványt
a ruhaszárítót

Mi pedig nagyon szeretjük a mindent eltakaró, egységesítő pultokat, amelyek alá- fölé a gépeket be lehet tenni, és ugyanígy nagyszerűnek tartjuk a rejtett megoldásokat is.

Éppen ezért a Fa-Héj Kft-nél készek vagyunk arra, hogy elkészítsük álmaid mosókonyháját! A más meglévő eszközeidhez igazodva mi készen állunk az egyedi bútorok a megtervezésére, kivitelezésére és beállítására, amik egy ilyen helyiségben kellhetnek.

mosokonyha6.jpg

 
Ha eddig még eszedbe sem jutott, hogy legyen saját mosókonyhád, itt az ideje újragondolni a dolgokat. Szólj és segítünk mindenben! Következő cikkünkben pedig mutatunk is néhány ötletet!