10 + 1 különleges bejárati fa ajtó, avagy a fantázia dicsérete 2

2017/11/18 Címkék: asztalos, bejárati ajtó, fa ajtó.

Bejárati fa ajtó – a legutóbb is ez volt a téma, csak akkor félbe maradt a dolog, úgyhogy itt az ideje, hogy megkapd a második inspirációlöketet is. Miért olyan lényeges, hogy foglalkozz a bejárati ajtóddal? Nagyjából ezer oka van, mi most csak a fontosabbakat nézzük meg. Közben pedig adok néhány tippet arra is, hogy hogyan lehet némi fantáziával eldobni az unalmasnak tartott bejárati ajtót is. 

 

Bővebben...


10 + 1 különleges bejárati fa ajtó, avagy a fantázia dicsérete 1

2017/11/07 Címkék: asztalos, bejárati ajtó, fa ajtó.

Különleges bejárati fa ajtó – mi benne a különleges?

 

Hát az, hogy rögtön érzelmeket vált ki Belőled, ahogy meglátod őket.

 

A bejárati fa ajtó is képes lehet arra, hogy ugyanolyan katarzist okozzon, mint egy-egy korszakos műalkotás. Csak ezek ott vannak velünk a mindennapokban, és nem kell a múzeumba menni értük.

 

A különlegességhez pedig nem kell sok. Persze lehet egy fa ajtó különleges a bravúros műszaki megoldásoktól is. A legtöbbje azonban mégsem ettől, hanem a díszítéstől, az adott környezetbe illeszkedésétől, vagy éppen az észrevehetetlenségétől különleges. Vagyis a készítője, tervezője fantáziájától.

 

Egy biztos: mindegyikről messziről látszik, hogy a megálmodója, a tervezője, a kivitelezője és a gazdája képesek voltak egy álmot látni, és azt megvalósítani. A fantáziáról szól mindegyik fa ajtó meséje.

 

Bővebben...


Bejárati ajtó, homlokzati fa ablak és az évszakok zenéje

2017/05/04 Címkék: bejárati ajtó, fa ablak, fa bejárati ajtó, faablak.

Észrevették már, hogy a nálunk is egyre inkább teret hódít az a divat, hogy stílusos, egyedi bejárati ajtót, homlokzati ablakokat választunk a közelmúlt egyen-nyílászárói helyett? De ha erre nincs lehetőség, akkor pedig az évszaknak megfelelő dekorációval látják el az utcára néző bejárati ajtót, ablakot a háztulajdonosok, hogy otthonuk egyéniségét, hangulatát megmutassák az érkező vendégnek, illetve jókedvre derítsék a hazaérkező a családtagokat vagy a házra pillantó járókelőket. Természetesen ahhoz, hogy a bejárati ajtónk szép és hangulatos legyen, nem csak dekorálnunk, hanem óvnunk is kell az évszakok által rá mért „megpróbáltatásoktól”. Olvasson tovább, hangolódjon Ön is ajtóstul-ablakostul az évszakok által diktált „zenére”…

 

1.    Ne hagyjuk, hogy az évszakok tönkre tegyék a bejárati ajtónkat!

Ne bizony, mert hiába a legszebb dekoráció, a legstílusosabb kilincs vagy a legtrendibb szín, ha az eső, a fagy, a szél vagy akár az erős napsugárzás tönkre tette a fa bejárati ajtónk, vagy épp a homlokzati ablakunk anyagát.

Hogyan védekezhetünk az időjárás okozta „kínok” ellen?

Ha a bejárati ajtót semmi nem védi, tanácsos egy apró tetőt építeni az ajtó fölé. Ez megakadályozhatja, hogy elázzon a belépő, amíg az ajtónyitásra vár. De ennek a kis tetőnek szerepe lehet a tűző nap elleni védelemben is, hiszen így nem fakul ki a szín, és nem öregszik el idő előtt bejárati ajtónk alapanyaga.

Ha az előtetőt nem is tudjuk megoldani a bejárati ajtónk fölé, a gondos felületkezelést semmiképp nem szabad kihagyni. Fontos a felületkezelő anyagok minősége. Itt is igaz lehet, hogy az olcsóbb lesz végül a drágább! Ha házilag szeretnénk elvégezni a felületkezelést, akkor fontos, hogy a nyílászárót alapozzuk le, majd köztes és fedőréteggel is lássuk el. Sok színből választhatunk, és UV-védelmet biztosítanak bizonyos típusok, ami azért fontos, mert hosszú ideig nem kezdenek el felpattogzani a fáról.

Van még egy kis dolgunk a bejárati ajtónkkal kapcsolatban: karban is kell tartunk, mert az évszakok jönnek-mennek, hol hideget, hol kánikulát, hol esőt, hol tűző napot hoznak, vagy a szél kap fel egy jó adag port, amit az ajtónkon, ablakunkon landol.  Ha a port szeretnénk a faajtónkról eltávolítani, akkor puha eszközt használjunk, mert különben törlés, tisztítás közben megsérthetjük az ajtó felületén a festéket, a lazúrt. Használhatunk nedves, enyhén mosószeres kendőt. De kerülendő a hosszas áztatás, és az erős savak, lúgok használata. Az első ajtótisztítással 1,5-2 hónapot érdemes várni a beépítés után.

A karbantartás egy kicsit mást is jelent, mint tisztítást, íme: Fa nyílászárók esetén alapvetően kétféle karbantartási munka végezhető el: a vasalat és a fafelületek karbantartása.

Az ápoláson azt értjük, hogy tisztításkor száradás után vigyünk fel vékony rétegben speciális felületápoló anyagot egy kendővel a fafelületre, és hagyjuk a felületet megszáradni. Részletesebben olvashat erről a témáról, ha ide kattint!

A homlokzati ablakok esetében a felületkezelés és a szakszerű karbantartás mellett van még néhány praktika, ami segíthet a tűző nap káros hatásának kivédésében! Ezek a különböző árnyékolástechnikai eszközök. A redőny, a spaletta, a zsalugáterek. Ráadásul ezekkel az eszközökkel „két legyet üthetünk egy csapásra, mert nem csak hogy védik az ablakot a külső behatásoktól, a benntartózkodókon is segítenek. A redőnyök nagy előnye, hogy nem csupán a nap sugarait zárják ki, de hő-és hangszigetelő képességgel is rendelkeznek. Sőt, hála az égnek, ez nem csak nyáron igaz: télen védi az ablaküveget a túlzott lehűléstől, kirekeszti a hideget a lakásból. A zsalugáter és a spaletta azon túl, hogy hőszigetelő, egyúttal díszítő funkciót is ellát a ház homlokzatán. Természetes anyagból, fából készülve rendkívül mutatós, és sokféle stílus hatékony támogatója lehet. Mutatunk egy szép példát:

 1398012_700145893415688_5717837937319783606_o.jpg

2.    A Tél „hangjai”

Ha tél, akkor a Karácsony az, ami díszbe öltözteti, az ünnepre „hangolja” a bejárati ajtót és az egész házat. A bejárati ajtók esetében a legelterjedtebb az ajtóra akasztott koszorú. Az Amerikából és Németországból származó szokás már nálunk is jellemző a hazai lakóparki sorházaknál és kertvárosi házaknál, de egyre gyakrabban találkozhatunk velük a lépcsőházakban is. Valljuk be, hangulatossá tudja tenni a sok majdnem egyforma bejárati ajtót az egyedi karácsonyi dekoráció.

A bejárati ajtó azonban nem csak koszorúkkal díszíthető. Igen barátságos lehet egy-egy télálló kaspóba, vagy virágládába ültetett és formára nyírt örökzöld (pl. buxus, tiszafa, vagy babér) elhelyezése.

Egyébként erre a karácsonyi ráhangolódásra a barkács- és lakberendezési áruházak már annyiféle stílusú, árú, jellegű fűzérrel, világítástechnikai csodával árasztanak el bennünket, hogy ember legyen a talpán, aki megtalálja a helyes utat az ízlés és a túláradó giccs között.

Mutatunk egy nekünk tetsző példát, ahol a bejárati ajtó és az ablak harmonikusan "együtt muzsikálja a tél zenéjét".

bejaratiajtotel.jpg 

3.    A Tavaszi ajtóvidámítók

A kereskedelem és a kézműves projektek nem hagyják, hogy a Húsvét „hangjai” halkabbak legyenek, mint a Karácsonyé. Ebben az időszakban is a dekorációs lehetőségek tömkelege közül válogathatunk. (Nyuszik tojások és szimbólumok mindenféle színben és kivitelben.) Sőt, ha a Húsvét elmúlik, a tavasz kellemes pasztellszínei, virágai maradhatnak tovább a bejárati ajtón vagy az ablakokon, és a nyár elejéig csalhatják a mosolyt az arcunkra.

A fa ablakok hálás és stílusos keretet nyújtanak a gyerekek tavaszi munkáihoz, legyen az akár egy vidám üvegmatrica, egy papírból készült virágfüzér vagy néhány origami-csoda.

A szakemberek a bejárati ajtó díszítésére, de a környezete hangulatossá tételére is szívből javasolják az élő virágot. Kifejezetten a kétbalkezeseknek ajánlják az aranyvesszőt, mert könnyedén alakítható belőle koszorú, tojásfa, de akár önmagában is állhat a bejárati ajtónk mellett.

A tavaszi hangulat legfőbb stíluskellékei a vidám pasztellszínek, a sárga a rózsaszín, a zöld dominanciája, a virágok túlsúlya, és a színek játéka a bejárati ajtó és az ablakok között, nézzék csak!

 bejarattavasz.jpg

4.       A Nyár és a bejárati ajtó harmóniája

Nyáron nem olyan egyértelmű módon dekoráljuk ajtóinkat, mint télen vagy tavasszal. Ebben az évszakban sokkal inkább megmutatkozhat az egyéniségünk, kreativitásunk, otthonunk stílusa, mint Karácsony vagy Húsvét időszakában.

A dekorációs lehetőségeinket nagyban befolyásolja, behatárolja a bejárati ajtónk fekvése, tájolása. Ugyanis ilyenkor az élő növény az, ami a leghálásabb dekorációs elem, de a tűző napot nem akármelyik bírja.

A lakberendezők azt ajánlják, hogy ha kisebb-nagyobb virágcserepeket vagy kaspókat választunk a bejárati ajtónk környékének dekorálására, akkor törekedjünk a szimmetriára, vagy a ritmikusan ismétlődést tartalmazó sorozatra.
Ha viszont szeretnénk az évszaknak megfelelő kopogtatót, koszorút, ajtódíszt, akkor is fogunk találni kedvünkre valót. Az internet kifogyhatatlan tárház ebben a témában is.

Az ablakok díszítésében természetesen ilyenkor a virágládák viszik a prímet. Sajnos nincs mindenre és mindenkire vonatkozó jó tanácsunk ezzel kapcsolatban, mert az ablakok fekvése, a ház stílusa is nagyban meghatározza, hogy milyen növény illik az adott párkányra. a lényeg, hogy fordítsunk figyelmet a bejárati ajtó, a fa ablak és a dekorációk harmóniájára.

 bejaratinyar.jpg

5.    Az Ősz narancsszínű dala:

A bejárati ajtó és környéke, valamint a homlokzati fa ablakok ilyenkor leginkább a dísztökök, a helloweeni alakok és a száraz termések „szimfóniáját” mutatják be.
Családterápiának is kiválóak azok a tanácsok, amiket ilyentájt olvashatunk: menjünk kirándulni, gyűjtsünk terméseket a gyerekekkel, aztán közösen keressünk neki helyet például az ablak dekorálásában.
De a nyárról, tavaszról üresen maradt cserepekbe, kaspókba kerülhetnek sütőtökök, dísztökök, amik sokáig elállnak, és élénk színeikkel szinte minden stílushoz „passzolnak”.
Ha valaki inkább biztosra akar menni, és inkább mellőzné a helloweent, akkor ismét csak az élő növényekhez kell visszakanyarodnunk. Hálás és viszonylag hosszú távú megoldás lehet krizantémokat választani a bejárati ajtó környékére. A másik őszi növénycsaládunk az erikafélék, amik kisebb kaspóban is jól érzik magukat, így mehetnek az ablakba, hogy ősszel se legyünk szívmelengető hangulat híján, ha hazatérünk.

bejaratiajtoosz.jpg

 

Ha érdeklik Önt a bejárati ajtókkal kapcsolatos legújabb trendek, akkor olvassa el a színes bejárati ajtókról szóló cikkünket. Csak egy kattintás! >>>

Ha pedig inkább további lakberendezési kérdésekben merülne el, akkor pedig ajánljuk a lakberendezési stílusokat bemutató sorozatunkat, kattintson ide! >>>

Ha viszont a bejárati ajtókkal és fa ablakokkal kapcsolatban kérdezne, akkor itt megteheti.


Új divat: Színes bejárati ajtó

2017/04/06 Címkék: bejárati ajtó, fa bejárati ajtó, fa nyílászáró.

Ha elmegyünk egy nem mindennapi bejárati ajtó mellett, azonnal lesz egy érzetünk arról, hogy milyen emberek élhetnek az ajtó mögött. De a hétköznapi, „semmikülönös” ajtók nem fejeznek ki semmit, nem üzennek semmit az érkezőnek. Hoppá, akkor itt van egy lehetőség arra, hogy valami egyéni, valami személyes első benyomást keltsünk. De hogyan is? Például úgy, hogy színes bejárati ajtót választunk. De ha erre nincs lehetőségünk, nyugodtan gondolkodhatunk a régi bejárati ajtónk átszínezésén, átfestésén, a hatást garantáltan frenetikus lesz! Olvasson tovább, hogy Ön se maradjon le erről a „lakáskülönlegesítő” lehetőségről!

 

A színes bejárati ajtók első divathulláma

Az ajtókkal, stílusokkal, lakberendezéssel foglalkozó szakemberek úgy tartják, hogy az első színes bejárati ajtó-őrület a 19. században kezdődött Írországban, és még napjainkban is tart. A főváros, Dublin egyik szimbóluma a színes bejárati ajtók sora. Honnan ered az ajtók színesre festésének szokása? A szakértők ismernek néhány városi legendát a lehetséges okokról, az Önök dolga, hogy eldöntsék, melyik a legvalószínűbb eredetmagyarázat.  
Az első lehetséges ok, ami miatt kialakult ez a divat történelmi okokra vezethető vissza. Méghozzá arra, hogy amikor Viktória királynő meghalt, a birodalom területén kötelező volt feketére festeni a bejárati ajtókat a gyász kifejezésére. A szabadságszerető írek, hogy protestáljanak a rendelet ellen, mindenféle színűre festették bejárati ajtóikat, csak éppen feketére nem. De a történészek szerint inkább arról lehet szó, hogy az írek így szerették volna felélénkíteni az unalmas, egyszínű György-korabeli házaikat. De a legkedvesebb talán az ír nők verziója, ugyanis szerintük a különböző színű bejárati ajtók segítenek az illuminált férfiaknak abban, hogy ne keverjék össze a saját bejáratukat a szomszédokéval, amikor este hazatérnek a pubból.

Önök gondolkodtak már azon, hogy színesre festik bejárati ajtajukat?

Inspirációként álljon itt egy elsőre kissé meghökkentő színű bejárati ajtó. Ha egy pillantásnál többet rászánunk erre az ajtóra, észre vesszük, hogy a különleges fuksziaszín milyen elegáns hatást kelt az arany "kiegészítőkkel" kombinálva.

 bejarati-ajto4.jpg

Miért szeretjük egyre jobban a színes bejárati ajtókat?

Tagadhatatlan, hogy a leginkább Nagy-Britanniához köthető színes bejárati ajtó-divat egyre inkább teret hódít hazánkban is. Mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy bejárati ajtónk az állandóan kitett „névjegyünk”, amit a hozzánk érkezők azonnal érzékelnek, és tudat alatt rögvest ki is alakítják rólunk az első benyomásukat a látottak alapján. Mi pedig érezzük, hogy ez a „névjegy” sok lehetőséget hordoz magában arra, hogy kifejezzünk vele valami személyeset, valamit, ami csak ránk jellemző.

Talán szeretnénk búcsút mondani a régi korok klasszikus barna ajtóinak, vagy a nem mindig kellemes fehérnek. Vidámabbak, intenzívebbek, egyénibbek szeretnénk lenni. Arról nem is beszélve, hogy akár otthonunk stílusát is erősíthetjük, támogathatjuk egy jellemző színnel. Sőt a szeretetünk egyik fontos előhívója az a tény, hogy a színes bejárati ajtó adta személyes jelleg kialakításához nem kellenek vagyonok. Sőt, ha vállalkozó kedvűek vagyunk akár magunk is hozzáfoghatunk a meglévő ajtó festéséhez, csak jó minőségű festéket vegyünk! Az Interneten pedig találunk annyi segítséget a kivitelezéshez, hogy akár vizsgát is tehetünk ajtófestésből!

 

Hogyan válasszunk színt a bejárati ajtónkhoz?

Mit kell figyelembe vennünk, mielőtt döntenénk a bejárati ajtónkról?

-  a homlokzat színét
- milyen tónusok dominálnak az ajtó körzetében, a telken
- a lakásbelső stílusát
- azt, hogy milyen a bejárati zóna megvilágítása
- a működtetés sajátosságait
- a többi homlokzati nyílászáró színét

 

 cool-painted-front-doors-15.jpg

Milyen hatásokat érhetünk el az egyes színekkel?

Általános szabály a bejárati ajtó esetében is, hogy a világos színek könnyedebb, a sötétebb színek pedig komolyabb benyomást keltenek.

Kezdjük is a legvilágosabb színnel, a fehérrel. Azt mondják a lakberendezők, hogy a fehér nem egy megszokott szín a bejárati ajtók világában, de vigyázni kell vele, mert a karbantartása, tisztítása nem egyszerű. Kényes színnek számít. Ezért is van, hogy a szakemberek inkább a tört fehéret vagy a krémszín valamelyik árnyalatát ajánlják inkább helyette. Nem szabad elfeledkeznünk arról a tényről sem, hogy a világos ajtó a világos homlokzaton egyáltalán nem érvényesül, szinte beleveszik a környezetébe. 

A sárga: serkentő, élénkítő hatású van, erősíti az önbizalmat, jó hangulatot kelt, a napsugarat idézi fel bennünk. Ezen kívül egy sárga bejárati ajtó mindenképpen némi játékosságot feltételez az egész lakás berendezését, sőt a család életvitelét illetőleg. Sötét és világos homlokzat esetén is bátran ajánljuk, de legjobban akkor mutat, ha a bejárati zónát sok növény veszi körül.

bajaratiajto2.jpg

Narancs: életvidámságot sugall, jókedvre derít, serkenti az étvágyat, boldogság érzetét kelt. Minél nagyobb felületen alkalmazzuk, annál halványabb árnyalatát válasszuk, mert különben idegesítően hat hosszú távon. Tehát az ajtó lap esetében óvatosan bánjunk ezzel a színnel. A legszebb, a legmutatósabb példákat a narancsszínű ajtókra fehér, zöld vagy türkiz környezetben láttunk. 

bajaratiajto3.jpg

Vörös: Cselekvésre ösztönző, figyelemfelkeltő szín. Inkább kiegészítő színként érdemes használni, pl. az arannyal nagyon elegáns, exkluzív hatást tudunk elérni vele. De sok esetben szerencsésebb inkább a valamelyik „lájtosabb”, szelídített rokonát használni: például a lazac- vagy téglaszínt.   Ha viszont ragaszkodunk hozzá, akkor feltétlenül törjük a szín hegemóniáját egy komplementer színnel, mondjuk úgy, hogy a keretet, az osztásokat, betéteket stb. a másik színnel kenjük le.

Lila: általában divatszínként jelenik meg, figyelemfelkeltő, méltóságteljes szín, ezüsttel alkalmazva extravagáns.

Rózsaszín: sajnos unalomig alkalmazott szín, főleg a gyerekeknek szánt ruhadarabokon és a női kiegészítők-ruhák szín kínálatában, pedig mértéket tartva a nőiesség, a lágyság és a romantika színe. Remekül használhatjuk valamelyik púderszín változatát, ha a környezetünk lágyságát akarjuk hangsúlyozni.

Barna: a föld a biztonság színe, az állandóságot, a hovatartozást fejezi ki, azonban óvatosan bánjunk vele, mert sötét színe komorságot is sugallhat, mindenképpen vidám, élénk színeket tegyünk mellé.
Kék: A tisztaságot, a frissességet sugallja. Nyugtató hatású. Ha sikerül megtalálnunk a legoptimálisabb árnyalatot, akkor bármilyen stílusú, színű homlokzathoz alkalmazhatjuk.

Szürke: passzív, mind pszichikailag, mind optikailag.

De ha most lelki szemeikkel látják maguk előtt a bejárati ajtajuk új színét, mindenképp egy másik színnel „karöltve”, ne önmagában képzeljék el. Mert a színek kölcsönhatásukban érik el a végleges hatásukat. Tehát együtt a homlokzattal, a kilinccsel, a bejárat közvetlen környezetével. Ne feledkezzenek el az ajtó mellé helyezett növényekről, a postaládáról, a felvezető lépcsőről, vagy a bejárati ajtóhoz legközelebb eső ablakról sem.

lakbermagazin.hu és a nyomán

 

Milyen bejárati ajtó illik az egyes lakberendezési stílusokhoz?

A sárga ajtót sokan ajánlják a tradicionális stílusú házakhoz. Első sorban az angol típusú téglafalakkal mutat jól, de a vintázs is előszeretettel alkalmazza.

A fehér szintén lehet a vintázs és a chabby színe, természetesen koptatott változatban. A polgári lakások esetében is a fehér lesz a „nyerő”, feltéve, ha nem akarjuk megbolondítani egy kis eklektikával, egy csipetnyi stíluskeveréssel.

A skandináv stílus esetében is kötelező az egyszerű, világos bejárati ajtó.

A minimál dizájn dísztelensége, letisztultsága a sötétbarna modern változatát a wenge-t részesíti előnybe leginkább. De ha a lakás többi része engedi, akár egy fényes, meggybordó ajtón is érdemes gondolkodni.

Van néhány stílus, ami a természetességet tartja a legfőbb erénynek. Ilyenek a különböző mediterrán irányzatok, vagy a country, de akár a rusztikus stílust is említhetjük. Ezek esetében sem szabad megrémülnünk, és feladni a színes bejárati ajtó tervét. Gondoljunk csak a máltaiak színes nyílászáróira vagy a görög semmivel össze nem keverhető kék színére. De bátran kutakodhatunk a zöld különböző árnyalati között is, ha ezek közül a stílusok közül választottunk.

 bajaratiajto5.jpg

Láttuk, hogy sok mindenre kell figyelnünk, ha úgy döntünk, hogy kifejezzük egyéniségünket a bejárati ajtón is. De azt is megtudtuk, hogy nem feltétlenül ajtórendelésben kell gondolkodnunk, hanem szóba jöhet az s.k. festés is. Ha viszont Ön éppen felújít, vagy építkezik, és új ajtót szeretne valami meghökkentő vagy éppen romantikusan lágy színnel, akkor érdeklődjön tőlünk a lehetőségekről, és kattintson ide!

Ha a viszont a bejárati ajtó kiválasztásának buktatóit akarja inkább elkerülni, akkor pedig csak ide egy kattintás, és már jönnek is a tanácsok!

Fotók: decoist.com


Hogyan marad bejárati ajtónk és faablakunk sokáig szép?

2017/02/23 Címkék: bejárati ajtó, fa ablak, fa ajtó, fa bejárati ajtó, faablak, faajtó.

Mikor bejárati ajtót vagy ablakot választunk, természetesen leperegnek a lelki szemeink előtt a fa nyílászárók összes vonzó és kevésbé vonzó tulajdonságai. Érezzük a fa természetes szépségét, de félünk a karbantartásával járó gondoktól, de még jobban tartunk attól, hogy idővel bejárati ajtónk, faablakunk tönkre megy az időjárás hatásai miatt. Hogyan előzhetjük meg a bajt? Hogyan őrizhetjük meg homlokzati nyílászáróink szépségét, működési biztonságát? Olvassanak tovább, fogadják meg a szakemberek tanácsait a hosszú élettartamú és sokáig szép ajtókért, ablakokért. 

 

1.    Mit tehetünk új bejárati ajtónkért?

Ha új bejárati ajtót vásároltunk, készíttettünk, bizonyára szeretnénk a faajtónk állagát, szépségét megőrizni.

Szeretnénk választ kapni arra, hogy mivel és hogyan tudjuk tisztítani a faajtót. Milyen karbantartási feladataink vannak, hogyan vigyázhatunk rá. Ezt lentebb részletezzük!

A fa bejárati ajtók jellegüknél fogva nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, mint a beltéri társaik. De nem kell megijedni, az ajtók okos tisztítása és karbantartása nem nehéz munka, néhány egyszerű szabály betartásával meg tudjuk védeni az ajtónkat és pénztárcánkat. 

Az időjárás hatásainak kitett felületek (egyébként a fém és műanyagfelületek is, sőt még a bőrünk is) ápolást igényelnek. Így van ez a bejárati ajtónk felületével is.  Ehhez is kapunk lejjebb tanácsokat.

De van néhány tennivalónk, ami nem tartozik sem a karbantartás, sem az ápolás témakörébe, de mégis sokat segíthet az ajtónk, ablakunk állagának megóvásában. Nézzük meg ezeket!

A beépítés után rendszeresen ellenőriznünk kell, hogy van-e sérülés a bejárati ajtónkon.  Ha a fafelületen sérülést talál, azt haladéktalanul javíttassa ki egy szakemberrel, mert különben csökkenhet az ajtó élettartama. A fa a sérülések helyén könnyebben tovább károsodhat, illetve, vissza nem fordítható belső sérülései is keletkezhetnek.

Van egy kis listánk arról, hogy a tisztításon, karbantartáson kívül mire is kell vigyáznunk egy fa bejárati ajtónál:

•    Teljes felújításnál ügyeljünk a megfelelő sorrend betartására: a vasalat beállítását, karbantartását mindig előbb végezzük el, mint a profil felületkezelését!
•    Ha szükséges szállításkor, lakásfelújításkor védőfóliával, leragasztással védhetjük meg az ajtót a fizikai sérülésektől. Olyan ragasztót érdemes választani, ami nem oldja a kezelt felületet. Általában az akril felületekre is alkalmas ragasztószalag ajánlott.
•    Ne rakjunk be semmilyen kemény tárgyat az ajtószárny és a keret közé kitámasztásnak. Erre a célra kaphatók gumi és műanyag ékek, amelyekkel a fa ajtószárnyát a talajhoz rögzíthetjük.
•    Ne csapkodjuk az ajtót, a faajtók anyaguknál fogva nehezek, így sérülést okozhatnak. Így például szeles időben se hagyjuk nyitva az ajtót. Ajánlatos a (kamasz) gyerekeket is figyelmeztetni erre. Ugyanis megsérülhet, „elállítódhat” az ajtót mozgató mechanika, ezt követően az ajtó működése rosszabb lehet, és további súrlódások, kopások keletkezhetnek.
•    Az ajtószárnyak és ajtópántok a faajtó súlyához vannak méretezve, ha további terhelésnek tesszük ki, akkor megsérülhet, elállítódhat. Tehát ne tegyünk rá pluszt súlyként semmit.
•    Ha a bejárati ajtónk nyitásakor valamilyen tárgynak, szekrénynek, vagy a falnak ütközik, akkor ezekre az ütközési pontokra tegyünk valamilyen tompító eszközt. Például félgömb alakú, falra ragasztható, vagy padlóhoz rögzíthető ütközőt.
•    Igyekezzünk megóvni az ajtó mechanikáját, az ajtópántot attól, hogy a szélső állapot elérje.
•    Készüljünk fel házi kedvenceink karmainak, sáros bundáinak, tappancsainak nyomaira!

2.    Tisztítási tanácsok bejárati ajtóhoz

Az üveg felületek tisztításakor arra kell ügyelni, hogy ne okozzunk sérülést rajtuk. Kíméletesen távolítsuk el a port, nehogy megkarcoljuk a felületet. Az üvegre ragasztott öntapadó címkéket érdemes minél előbb eltávolítani, mert a napsugárzás hatására erősebben odatapadnak, illetve matt felület keletkezhet alattuk.
Az üvegrészek tisztítására az alkoholos bázisú ablaktisztítók helyett már sok környezetbarát megoldást is találhatunk.

Az ajtó üveg szilikonos tömítésének teljes megszilárdulása 1 hónap is lehet, célszerű addig a szilikonos tömítéseket is óvatosan tisztítani, lehetőleg csak bő vízzel és nyomás nélkül.

Ha a port szeretnénk a faajtónkról eltávolítani, akkor puha eszközt használjunk, mert különben törlés, tisztítás közben megsérthetjük az ajtó felületén a festéket, a lazúrt.
Használhatunk nedves, enyhén mosószeres kendőt. De kerülendő a hosszas áztatás, és az erős savak, lúgok használata.

Az első ajtótisztítással 1,5-2 hónapot érdemes várni a beépítés után.

1415381_685248304905447_6856658821639006584_o.jpg

3.    Következzen a bejárati ajtó karbantartása, ápolása:

Fa nyílászárók esetén alapvetően kétféle karbantartási munka végezhető el: a vasalat és a fafelületek karbantartása.
Az ápoláson azt értjük, hogy tisztításkor száradás után vigyünk fel vékony rétegben speciális felületápoló anyagot egy kendővel a fafelületre, és hagyjuk a felületet megszáradni.

 Összefoglaltuk a saját magunk által elvégezhető karbantartásokat, megspékelve tisztítási tanácsok ismétlésével:

•    a vasalatok ellenőrzése, lerakódott szennyeződésektől való megtisztítása, olajozása (erre alkalmas olajjal).
•    működési hézagok ellenőrzése, ha szükséges vasalatok utánállítása, finomhangolása.
•    gumitömítések ápolása szilikonnal, vagy glicerinnel, hogy a gumitömítés megtartsa rugalmasságát.
•    fellazult csavarok ellenőrzése, utána húzása.
•    szellőztetés: a páralecsapódást, és az ez által okozott penészedést, ami felületi károsodást és alakváltozást okozhat a nyílászárókon, szükséges megelőznünk rendszeres szellőztetéssel. Új házaknál, az épületszerkezetek teljes kiszáradásáig intenzív szellőztetés javasolt.
•    fafelületek tisztítása: a felületek tisztása nedves, enyhén mosószeres – kerülve a savas, lúgos mosószereket – törlőkendővel történik. Tisztításunk gyors és határozott legyen, kerülve a hosszas áztatást. Ügyeljünk rá, hogy a vasalatok mozgó részeibe ne kerüljön víz.
•    üvegfelületek tisztítása: bármelyik hagyományos ablaktisztító szer megengedett.
•    vízvető sín karbantartása: a sín csatornájában felgyülemlett szennyeződéseket rendszeresen szükséges eltávolítani. Ezt meg tehetjük úgy, hogy lecsavarozzuk a vízvető sínt, majd megtakarítjuk azt, vagy lecsavarozás nélkül egyszerűen megtisztítjuk porszívó segítségével. Karbantartás után ne felejtsük el a vezető sínt visszahelyezni.
•    kerüljük: az éles, hegyes tárgyakkal való találkozását, ütögetését, karcolását a felületeknek. Illetve óvandó a csapkodástól, és rugdalástól.

Mivel kell feltétlenül szakemberhez fordulni?

•    A működtető vasalat (ollók, csapok, zárak) ellenőrzése, beállítása, a szárny illeszkedésének ellenőrzése, beállítása.

 

4.    Külön beszéljünk a bejárati ajtók felületkezeléséről!

A legfontosabb a nyílászárók élettartamának szempontjából a felületkezelés. Ha valaki natúr fa nyílászárót vásárol, tudnia kell, hogy a megfelelő felületkezelése nélkül az ajtó, az ablak gyorsan elszíneződik, elvetemedni stb.
Fontos a felületkezelő anyagok minősége is. Itt is igaz lehet, hogy az olcsóbb lesz végül a drágább!
Ha házilag szeretnénk elvégezni a felületkezelést, akkor fontos, hogy a nyílászárót alapozzuk le, majd köztes és fedőréteggel is lássuk el. Sok színből választhatunk, és UV-védelmet biztosítanak bizonyos típusok, ami azért fontos, mert hosszú ideig nem kezdenek el felpattogzani a fáról.

 906712_685249678238643_2534881926529108571_o.jpg

5.    Milyen speciális tudnivalók vannak a faablakok karbantartásával kapcsolatban?

Az ablakokon lévő fedőréteget javasolt 5-6 évente újra lazúrozni.

A gumiszigetelések és a zárszerkezet ápolása ugyanazt kívánja, mint a bejárati ajtó esetében.

A faablakok zárszerkezetét évente kétszer meg kell olajozni, ezzel a szerkezet sima működését biztosítjuk, és csökkentjük a vasalat kopását is.

A faablak vízelvezető nyílásainak ellenőrzését, tisztítását évente végezzük el.

Oda kell figyelnünk a szellőztetésre is! A nem megfelelő szellőztetés páralecsapódást, ezáltal penészedést, deformálódást, felületi károsodást okozhat a fa nyílászárókon.

Faablakok esetében fontos, hogy a felületkezelés még a beépítés előtt megtörténjen, mert így olyan rejtett oldalakrészek is kezelve lesznek, melyek a fallal érintkeznek, így maga az ablakkeret nem tudja magába szívni a falon keresztül érkező nedvességet. Ebben az esetben nincs vetemedés, hiszen a nedvesség elleni védelmet az ablakkeret már megkapta. Beépítés után ezekhez az oldalakhoz már nem férünk hozzá.

A fakeretes ablakok esetében egy speciális alapkezelés is elkerülhetetlen, hiszen a vízen kívül nagy a fának ellenségei a rovarok és a gombafertőzések, amik nagy károkat okozhatnak az ablakban.

A különböző felületkezelésnek köszönhetően a beépítendő ablak ellenáll a környezeti hatásoknak, az időjárási viszontagságoknak és a rovartámadásoknak is.

10636517_685247848238826_8882645696021144816_o.jpg

A fentiekből láthattuk, hogy nem kell sok időt és energiát arra fordítani, hogy fa bejárati ajtónk, vagy faablakunk szép maradjon hosszú évekre. Egyszerűen csak szisztematikusan be kell tartani a szakemberek fenti tanácsait.

De ha Önnek ezzel a témával kapcsolatban további kérdései lennének, vagy esetleg problémája adódott homlokzati nyílászárójával, csak kattintson ide, és kérdezzen tőlünk!


Bejárati ajtók kislexikonja

2017/01/26 Címkék: bejárati ajtó.

3 D pánt: Bejárati ajtók és beltéri ajtók vasalására szolgál, mely több irányban állítható.

55mm – BB – PZ: Ez egy “lővér” zár-méret, ami lehet kulcslyukas és zárbetét kivágású.

72mm – BB – PZ: Ez új szabvány, DIN szabványnak is mondják. Többnyire irodaajtókban lehet, illetve több pontos ajtózárakban, ha bejárati ajtóról van szó.

90mm BB –PZ: Hazánkban ez a leggyakoribb zárméret, ez is lehet beltéri szobaajtó, de lehet bejárati ajtó is. A hozzá tartozó kilincsnél, minden esetben fontos a méretet és a lyukasztást kiválasztani.

92mm  PZ: legtöbbször a bejárati ajtózárnak a mérete.

Álosztó: A hőszigetelő üvegszerkezet közé kerülő díszléc, melynek díszítő szerepe van. Az álosztó általában alumíniumból készül, színe fehér, barna vagy arany. –Természetesen fa bejárati ajtóhoz fából készül, ugyanúgy felületkezelve mint maga a keret.

Alumíniumküszöb: 4-16-4 lágyfém bevonatos Ug=1,4 W / m2 K bejárati ajtók, egyes erkélyajtók, emelő-toló erkélyajtók valamint harmonika-erkélyajtók alsó eleme.

Argon gáz: Az ajtók és ablakok számára készült üvegek közötti rés kitöltésére használják, mely növeli az üveg hőszigetelését.

Belsőíves ajtó vagy ablak: A normál tokszerkezettel és szárnnyal rendelkező ajtó vagy ablak, szárnyaiban levő belső ív.

Bevéső zár mérete: Ajtóknál a kilincstengely közepétől a kulcslyuk “kerek” részének a közepéig kell mérni ezt a távolságot.

CE jelölés: a nyílászáró gyártó az Első Típusvizsgálati Jegyzőkönyv és Üzemi gyártás - ellenőrzési rendszer megléte után kiállítható a megfelelőségi nyilatkozat és használható a CE - jelölés a fa ajtókra és ablakokra. A megfelelőségi nyilatkozatnak tartalmazni kell a fa ajtók és fa ablakok gyártójának főbb adatait és azok felhasználási lehetőségeit. A CE - jelölés az ajtó vagy ablak bármely látszó felületén elhelyezhető.

Edzett üveg: Faajtó és faablak szerkezetébe edzett üveg is beépíthető, sérülés esetén az üveg nem törik szilánkosra, apró darabokra hullik szét, és nem okoz balesetet.

Elektromos zárfogadó: A bejárati ajtók zárszerkezetinek fogadó eleme. Az ajtó nyitása távolról irányítható. Az elektromos zárfogadó a bejárati ajtó tokszerkezetébe van beépítve.

Elhelyezési sík: A falvastagságon belül az ablakok, bejárati ajtók, erkélyajtók, emelő-toló erkélyajtók elhelyezési helye. A nyílászárók beépítési síkját több minden befolyásolja, esetleges redőnyszerkezetek szerelése más árnyékolástechnika, homlokzati kinézet stb.

Első típusvizsgálat: Az ajtók és ablakok megfelelőségi igazolásának kiadásához a gyártónak szüksége van egy úgynevezett első típusvizsgálatra egy kijelölt vizsgálólaboratóriumban. Ekkor vizsgálják meg az ajtók és ablakok vízzárást, légzárását, szélállóságát, hő átbocsátását valamint a biztonsági eszközök teherviselő képességét. A gyártó által készített nyílászárók első típusvizsgálataink eredményeit az Első Típusvizsgálati Jegyzőkönyvben rögzítik. Ezután a nyílászáró gyártónak be kell vezetni az üzemi gyártás - ellenőrzési rendszert, mellyel a gyártó garantálja, hogy a bevizsgált ajtók és ablakok bevizsgált eredményei folyamatosan teljesülnek.

Falnyílásméret: Az épület falazatán kihagyott ajtók és ablakok befogadására szolgáló nyílásméret egyenlő a megtervezett névleges mérettel.

Fedőfestés: Fedőfestés esetén a fa nyílászáró természetes erezete nem látható vagy csak nagyon kis mértékben.

Fríz: 3 rétegből ragasztott faanyag mely vetemedés mentességet biztosít a belőle készült faablakok, faajtók, fa erkélyajtók egyszóval fa nyílászárók részére.

Gyártási méret: Ablakok, erkélyajtók, bejárati ajtók, beltéri ajtók gyártási mérete. A nyílászárók gyártási mérete, oldalanként 1 -2 cm-rel kisebb, mint a névleges méret. Pl. 120 x 120 cm nagyágú ablak gyártási mérete 118 x 118 cm

Hangszigetelő üveg: Az ajtók és ablakok a hőszigetelő üvegrendszer mellett készülhetnek hangszigetelő üvegrendszerrel is. A két rendszer alkalmazása nem zárja ki egymást. A hangszigetelő nyílászárók beépítése zajos helyeken szokásos. A normál kétrétegű hőszigetelő üveggel készült ablak és ajtó üvegének hangszigetelése 33 dB. Ez az érték a technológiának megfelelően változtatható.

Háromrétegű üveg: 3 db üveg összeragasztásával készül, ahol a rétegek között különböző gázok vannak.

Hidraulikus ajtócsukó: Általában bejárati ajtókhoz használt olajfékes szerkezet, az ajtószárnyat nyitás után automatikusan behúzza.

Hőszigetelő üveg: Kettő vagy több rétegű üveg légmentes összeragasztása, amely kitűnő szigetelést, biztosit az ajtó illetve ablak számára. Pár évvel ezelőtt készült ablakok és ajtók üvegeinek hőszigetelési értéke k = 2,8 W / m2 K, utána következtek a még mindig 2 réteg üveggel készült ablakok és ajtók melyek hőszigetelési értéke Ug=1,4 W / m2 K és gázzal töltve Ug=1,1W / m2 K. Ezután a jöttek a 3 rétegű üvegezéssel készülő nyílászárók, ahol az üvegek hőszigetelési értéke Ug=0,7 W / m2 K vagy- Ug=0,8W / m2 K.

Íves ajtó vagy ablak: A teljes nyílászáró szerkezet íves kivitelben készül. Külső tokszerkezet íves és a bele kerülő ajtó vagy ablakszárny szintén teljesen íves. Nevezhető külsőíves ajtó vagy ablak szerkezetnek is.

Katedrál- és savmart üveg: A nyílászáró szerkezetbe épített katedrál- illetve savmart üveg funkciója lehet a díszítés, valamint az átláthatóság korlátozása, a fény áteresztésével.

Kétrétegű hőszigetelő üveg: Általában 2 db 4 mm-es üveg összeragasztása 16 mm-es távtartóval. A nyílászáró szerkezetébe kerülő üveg többféle "Ug" értékkel készülhet. A hőszigetelő ablak- és ajtóüveg: 4-16-4 Ug = 2,8 W / m2 K,

Kilincs PZ: PZ – ez azt jelenti, hogy a lyukasztás a kilincsen, zárbetétes forma, amit leggyakrabban bejárati ajtókon alkalmaznak.

Kilincs: Ablak, erkélyajtó, beltéri ajtó, bejárati ajtó és minden más nyílászáró nyitására és csukására szolgál, szorosan kapcsolódva a nyílászáróban levő vasalathoz. Kilincs anyaga általában fém: alumínium, réz, kovácsoltvas stb.

Lágyfém bevonatos üveg: A kettő vagy 3 rétegű üvegszerkezetnél használják, mely a szerkezet hőátbocsátási tényezőjét javítja. A ma gyártott ajtók és ablakok szerkezetébe kerülő többrétegű üvegek mindegyikében használatos. A lágy fémbevonatos üveg az ablakokon és ajtókon levő átláthatóságot nem korlátozza

Lazúros felületkezelés: a fa nyílászáró lazúros felületkezelés esetén visszaadja a fa természetes erezetét. Az így festett ablakok és ajtók igazán otthonossá tudják tenni lakásunkat.

Nap- és fényvédő üveg: Ide sorhatóak a parsol, stopsol és reflexiós üvegek. Az ablakokba beépített fényvisszaverő üvegek szerepe az erős napsugárzás elleni védelem. A nyílászárókba épített fényvisszaverő üvegek egészségre gyakorolt negatív hatása végett sokan ellenzik ezen üvegek használatát.

Névleges méret: az épület szerkezetében, falazatában kihagyott nyílás, melybe bejárati ajtók, erkélyajtók, beltéri ajtók, ablakok és más nyílászárók kerülnek beépítésre. Az elkészült nyílászárók mérete mindig kevesebb, mint a névleges méret. Tervrajzokon az ablakok és ajtók névleges méretei vannak feltüntetve.

Nyitásirány: Ha szemben állok az ajtóval, és a pántok a jobb oldalon helyezkednek el az ajtó jobbos, ha pántok az ajtó baloldalán találhatóak az ajtó balos.

Pánttakaró: A bejárati ajtók, erkélyajtók, beltéri ajtók és ablakok látszó pánt felületeinek eltakarására szolgáló, színes műanyagból készült sapka. Nyílászáró díszítésére szolgáló takaróelem.

Pipapánt: Régebben használták a fa bejárati és fa beltéri ajtók vasalására.

PUR-hab: a beépített ajtók és ablakok tokszerkezete és falazat közötti hézag kitöltésére használatos. A hab javítja a beépített nyílászáró stabilitását valamint kiváló a hőszigetelési értéke.

Rátétosztás: A nyílászáró szárnyak külső és belső részére ragasztott díszítő jellegű osztás. A hőszigetelt üveg közé úgynevezett duplex osztó kerül, mely a nyílászáró szárnyaknak olyan kinézetet biztosít, mintha az több üvegmezőből állna. Az ablak és ajtók szárnyaira rakott rátétosztás, díszléc szélessége 25 - 30 mm, de természetesen ez egyedi lehet.

Soroló elem, soroló oszlop: A nyílászáró szerkezetek összeépítésére szolgáló oszlop. Több ablak és ajtó sorolható egymás mellé.

Szerelőfül: beépítendő ajtó, ablak oldalára csavarozható elem melynek segítségével a nyílászáró rögzíthető a falhoz.

Szilikon: Az ablak és ajtó keretébe kerülő üveg beépítésre szolgál. Fokozza a fa nyílászáró hő- és hangszigetelését. Megakadályozza az üveg külső felületén levő csapadék bekerülését az ajtó vagy ablak belső szárnyszerkezetébe.

Táblásított anyag: A beltéri ajtók és bejárati ajtók tömörfa betétjei, vésett kazettái készülhetnek ebből az anyagból is.

Takaróléc: A beépített nyílászáró és falazat közötti rés eltakarására használatos.

Távtartó: A faajtó és faablak szárnyaiba kerülő két vagy háromrétegű üveg összeragasztásához használatos fém vagy műanyag peremzáró.

Tokosztó: A nyílászáró tokszerkezetébe kerül, azt megosztva a szerkezet több ablak és ajtószárny fogadására válik alkalmassá.

Tokrögzítő csavar: a nyílászárók beépítésére szolgáló elem. Megkönnyíti az ajtók és ablakok beépítését. Tiplit nem igényel, és előfúrás után a beépítendő nyílászáró könnyen rögzíthető a falhoz.

Többpontos zár: A bejárati ajtók zárszerkezete. Többpontos rúdzár, melyek nagy része biztonsági kivitelben készül. Ajtózárak készülnek görgős, csapos és kampós kivitelben.

Üvegléc: Ajtó és ablak szárnyszerkezetébe kerülő üveg beszorítására szolgál.

Valós osztás: Az ajtó és ablakszárnyakba kerülő osztás. Az így kialakított szárnyak kettő vagy több mezőt alkotnak. A nyílászáró szárnyakba épített valós osztás minimális szélessége 50 mm.

Vésett vagy mart kazetta: A bejárati ajtók valamint beltéri ajtók tömör eleme, mely markáns kinézetet biztosít a nyílászáróknak. Kültéri ajtókba készült betétek közé hőszigetelő anyag kerül beépítésre, növelve ezzel a nyílászáró hőszigetelését.

Vizes alapozó festék: Az egyenetlen felületű fa nyílászáró anyagok felületét lehet feltölteni, utána könnyen csiszolható, sima, póruszárt felületet kapunk. Az így előkészített fa nyílászáró szerkezet felületén a fedőbevonat szépen elterül.

Vizes alapozó lakk: a vékony lazúr felhordása kerül a készülő ablak vagy ajtó felületére. Az alapozó lakk használatával a fa nyílászáró szerkezetek tartóssága és felületi minősége nagyban javítható. Mivel színtelen nem okoz színeltérést az ajtó és ablak felületén.

Vizes alapú festékrendszer: Nem tartalmaz oldószert így festés alkalmával nem ártalmas az egészségre. A vizes alapú festékkel kezelt fa nyílászárók a későbbiek folyamán sem bocsájtanak ki magukból mérgező anyagot.

Vizes ápoló és felújító anyagok: Vizes festékkel festett faajtók és ablakok felületétének eredeti állapotát állíthatjuk helyre ezzel az anyaggal, akár házilag is, minimális munkabefektetés mellett.

Vizes előimpregnáló szer: a kezelt anyagot megóvja a gombák okozta elszíneződéstől és rovarok okozta károsodástól. Az így kezelt fa nyílászárók élettartalma nagyban növekszik.

Vizes fedőfesték: Ezek a festékek erősen pigmentáltak, így hosszú ideig biztosítanak védelmet a kültéri fa nyílászárók számára. Fedőfesték használatával festett faajtók és faablakok erezete nem látható vagy csak nagyon csekély mértékben.

Vizes fedőlazúr: A vastaglazúr rendszer fő komponense. a 275 -300 mikron vastagságban felhordott festék legfőbb feladata a fa nyílászáró szerkezetének a megvédése. A fa ajtóra, ablakra felhordott fedőlazúr megfelelő karbantartás mellett hosszú ideig képes megvédeni a kültéri ajtókat és ablakokat az időjárás viszontagságaitól. A fa nyílászáróknak csak kiváló festékrendszerrel és nagyon jó technológiával lehet hosszan tartó védelmet biztosítani. Mivel vizes lazúrok oldószere a víz így e festékek felhasználásával hozzájárulhatunk környezetünk védelméhez.
Vizes töltőalapozó: alkalmas, hogy a festendő fa ablak, ajtó pórusos felületét nagyon jól kitöltse. A megszáradt bevonat jól csiszolható, és kitűnő alapot, biztosit a végleges festés előtt álló fa nyílászáró számára. A vizes töltő alapozót fedő festett fa nyílászárók esetében használják.

Vizes vékonylazúr: Megadja a faajtó, faablak alapszínét. Csak megfelelő mennyiségű színezéket tartalmazó vékonylazúr biztosit megfelelő szűrőhatást a nap káros UV-sugaraival szemben. Ügyelnünk kel a fa nyílászáró minden esetben kellően el legyen látva az UV elleni sugárzással szemben.

Zárbetét vagy cilinderbetét: A bejárati ajtók valamint bejárati jellegű erkélyajtók zárszerkezetébe beépíthető elem, mely által a bejárati ajtó, erkélyajtó alkalmassá válik a zárhatóságra.

Zárfogadó, zárlemez: Bejárati ajtók és beltéri ajtók zárnyelveinek fogadására szolgáló elem.

906712_685249678238643_2534881926529108571_o.jpg


Faajtók (szépség)versenye

2017/01/12 Címkék: bejárati ajtó, fa ajtó, faajtó.

A sörhastól(!) a cicákon át a panellakásig számtalan kategóriában rendeznek szépségversenyeket. De mi lenne, ha a faajtóknak is lenne egy ilyen megmérettetése? Mit vizsgálna a zsűri a szubjektív külcsínen kívül? Az egyediséget? Az ötletességet? A kifogástalan funkcionalitást? És vajon az Ön ajtói milyen helyezést érnének el? Döntősek lennének? Nézzük meg, milyen faajtók tartoznak a világ „legjei” közé, majd tanakodjunk egy kicsit azon, hogy ebből hogyan gyűjthetnénk ötleteket mi a saját, „hétköznapi” ajtóinkhoz!  

 

1.    Miért is kéne versenyezni a faajtóknak?

A fa természetesen a legősibb alapanyag, melyet az építkezésben használunk, ezért hát nagy múltra tekint vissza a faajtók gyártása is. Volt ideje az emberiségnek, hogy kísérletezzen, szépet alkosson, megújítsa régi ötleteit.

Gyakorlatilag kialakulhatott minden korszakban egy szépségideál ugyanúgy, mint a hölgyek esetében. (Gondoljanak csak a barokk kor kerekded, kibuggyanó bájaira, és korunk Barbie-szerű, „semmi-husika” modelljeire.) Így lehet ez a faajtóknál is: Agyondíszített barokk templomajtó, több mázsás tömbből cirádásra faragva szembeállítható a mai minimalista ajtóval, ami egyszerű, kávébarna leheletnyi csíkokkal, és az egész nincs több 15 kg-nál!) Tehát van mit nézni rajtuk!

Esztétikumában, érzetében, megjelenésében semmilyen más alapanyaghoz nem lehet hasonlítani a fát. Ez által egy faajtóval minden esély megvan rá, hogy vendégünk első benyomása pozitív legyen otthonunkról!
Egy faajtó természetessége bizalmat, barátságosságot, békét sugall, mégis minden négyzetcentiméterben sugározza a magas minőséget és biztonságot. Így hét elmondhatjuk, hogy képviselnek olyan értéket, hogy érdemes rájuk figyelmet fordítani, és érdemes megrendezni a virtuális szépségversenyüket, már csak saját szórakoztatásunkra, ötletgyűjtésünkre és okulásunkra is. 

Van egy portugál fotós, aki bejárta a világot, hogy ajtókat, ablakokat fotózhasson, és gyönyörű kollázsokat készített a képekből, mintha csak a világszépé kereste volna. Ebből is látszik, hogy van létjogosultsága a faajtók szépségversenyének. Vágjunk hát bele, majd a végén nézzük meg, hogy milyen ötleteket vehetünk át a verseny győzteseitől!

 

2.    Tükröm, tükröm mondd meg nékem…

melyik a legszebb, legkülönlegesebb faajtó a világon?

Természetesen mindenkinek más, és még csak olyan támpontok sincsenek, mint a hölgyek szépségversenyén a mell-derék- és csípőbőség.

Az internetes szavazások győztesei is mind-mind más stílusúak, más jellegűek, másféleképpen szépek. De hogy Önök is ki tudják választani a saját kedvencüket a faajtók mezőnyében, kategóriákba rendeztük őket:

(1)    Faragással, véséssel hódító faajtók:

Ezt a fajta dekorációt szinte minden korban és minden földrajzi szélességen használták, így ebben a kategóriában versenyezhet az indiai maharadzsa palotájának ajtaja a kortárs fafaragó remetelakának ajtajával.

Az internetes közvélemény-kutatás a képen látható hármas ajtót tartja az egyik legszebb darabnak: faragással készült. Összeragasztották a léceket, deszkákat nagy táblába, vastag keresztmetszettel, és úgy faragták ki a nem mindennapi mintát.

2414.jpg

A módszer mai használatára majd visszatérünk, mert nem lehetetlen, hogy nekünk is különleges faajtónk legyen, ha a stílusunk ezt kívánja meg.

 

2)    A különleges alakkal bíró faajtók kategóriája:

Ezek az ajtók általában attól lesznek szépek és különlegesek, hogy szakítanak a hétköznapi, ezer éve megszokott téglalapformával, és úgy készülnek, hogy még csak véletlenül se határolja őket egynél több egyenes vonal. Nagy kihívás a készítőnek, de aki látja, az elájul a hatástól, a mesebeli érzettől. 

A mi nyertesünk egy washingtoni ovális faajtó ebben a kategóriában.

washingtoni-ovalis.jpg

Nyugodtan szabadjára engedhetjük a fantáziánkat ebbe az irányba is, van rá példa a normál életben is, hogy az embernek nem hagyományos alakú ajtaja van.

 

3)    Az üvegberakást segítségül hívó faajtók

Ebben a kategóriában aztán végtelen a variációs lehetőség! Felejtsük el a „fölül van egy kis világító betét”-típusú megoldást! Merészebb vonalakkal lehet csak hódítani itt! A győztesek holtversenyben szecessziós ajtók lettek. A második képen látható „versenyzőnk” különleges szexepilje, hogy elválaszthatatlanul összegabalyodott a mellette lévő ablakkal, és ennek örömére még egy bizarr színt is magukra öltöttek! Nézzük meg!

parizsszecesszio.jpg

luchshie_vkhodnye_dveri_v_chastnyy_dom_03.jpg

4)    Különleges betétekkel játszó faajtók

Természetesen itt felsorakozhatnának a szebbnél szebb intarziás, berakásos ajtók, de mi inkább mégis egy olyat választátottunk „legnek”, ami rendhagyó, a szétesést imitáló darabjaival láttatja magát szépnek. Tévedés ne essék, használatban lévő „kortárs” ajtó látható a képen, nem valami kísérleti vagy művészeti tárgy:

 Dveri-derevyannie-vhodnie-14.jpg

5)    Festéssel díszített ajtók

Végül maradt még egy kategóriánk, a festett, néhol művészi igénnyel dekorált faajtók csoportja. Itt sok az olyan „versenyző”, ami mókásra sikeredett, de sok az egyetemes kultúrából jól ismert témát feldolgozó is.

A mi nem éppen szakmai zsűrink (Nem ajtószépség-szakértők) azt az ajtót találta a legszebbnek, ami már sreet-art kategóriában is indulhatna 3D-s technikájával.

 jatekos2.jpg

3.    Hogyan használhatnánk mi ezeket az ötleteket saját otthonunkban?

Nézzük meg, hogyan emelik át a normál otthonokba a nem éppen hétköznapi dekorációs ötleteket a dizájnerek, a szakemberek vagy akár a megrendelők! Haladjunk a fenti kategóriánknak megfelelő sorrendbe!

  • Emlékeznek a fafaragásos, vésős technikára? Vállalnak ilyet manapság is.

Pénztárcánknak megfelelően terjeszkedhetünk a dekorált felület nagyságát illetően! (Vagy megtanulhatunk faragni!)
Ez a dekorációs eszköz megkívánja, hogy a választott minta stílusban tökéletesen illeszkedjen a ház környezetéhez, berendezéséhez, mert csak úgy tud hozzátenni az egész hangulatához, csak akkor vált ki megfelelő hatást, ha minden szempontból a „helyén” van. 

Megmutatunk egy dobogós helyezettet ebből a kategóriából.

Dveri-derevyannie-vhodnie-36.jpg

  • A különleges alakú ajtók esetében biztos, hogy sokakban felmerül a kérdés, hogy mi a csodának nehezítené az ember a saját dolgát a görbe körvonalakkal. Vagy a gyártóét!

Aztán elmorfondírozhatunk azon is, hogy ebben az esetben a szépség nem megy-e a hőszigetelő képesség rovására. Van-e értelme, célja egy ilyen normától való elkanyarodásnak?

Találtunk egy olyan „versenyzőt”, amiről példát vehetünk, mert komoly stilisztikai szerepe van az alakjának. Visszaköszönnek benne a ház többi részének ívei, és nagyon remekül szolgálja az afrikai miliő kialakítását.  

Dveri-derevyannie-vhodnie-35.jpg

  • Az üvegberakás az a módszer, amivel minden ár- és stíluskategóriájú ajtónál szoktak élni a megrendelők.

Mondjuk ki, szeretjük, mert mutatós, hasznos, és ha van biztosításunk az üvegkárt sem bánjuk annyira.
Itt kétfelé húzott a zsűri szíve, amikor a dobogós helyezetteket kereste. Az egyik irány a minimál és modern stílus kedvelőinek ad ötletet. Az első kép esetében az ötletgazda rendhagyó módon vegyesen, fektetett és állított tájolásban is helyeztetett el különböző méretű üvegbetéteket a tolóajtóban, ez által rendkívül mutatósat sikerült alkotniuk.   

Dveri-derevyannie-vhodnie-18.jpg

A másik kedvenc ebben a kategóriában a lágyabb, kecsesebb, finomabb stílusú vonulat, ahol pedig csak görbe vonalakkal határolt betéteket látunk egy kétszárnyú ajtóban. Itt maga az üveg is különleges hatású, savmart üveg, ami sejtelmesen hagyja látszódni azt, ami a háttérben van.

luchshie_vkhodnye_dveri_v_chastnyy_dom_02.jpg

  • Az általunk berakásosnak titulált ajtók is a könnyebben „megugorhatóak”, illetve jól használhatóak közé tartoznak.

A gyártók használják a módszert, tehát Önök is bátran számíthatnak erre a technikára.
Mi egy olyan darabot választottunk a dobogónkra, ami remekül játszik a fa változatos színével, mintázatával.

Dveri-derevyannie-vhodnie-45.jpg

  • A festett ajtókat manapság inkább felváltják az újra divatba jött matricázott ajtók, de akármelyik technikát nézzük is, nagyon megosztó tud lenni minden, ezekkel a módszerekkel dekorált ajtó.

Mutatunk mi is egy nem éppen visszafogott portugál „versenyzőt”. 

 portugalfestett.jpg

4.    A Fa –Héj kft és a szépségverseny

Vajon rendeltek már tőlünk olyan faajtót, ami esetleg indulhatna egy helyi versenyen?

Két jelöltet választottunk, amikről úgy gondoljuk, hogy bátran beneveznénk a versenyre. Az egyik a napsugárbetétes ajtónk, a másik pedig a vasdíszekkel stílusossá tett ajtónk.

10380824_685231064907171_7060096815687594141_o.jpg

Például a pinceajtónk hangulatával előre vetíti az ide érkező vendégeknek, hogy milyen stílusra, milyen életérzésre számíthat, ha átlépi a küszöböt.

 1559522_685225148241096_365621362587775181_o.jpg

Összeállításunkban találkozhattunk a valóélettől teljesen elrugaszkodó faajtókkal, de láthattunk olyanokat is, miket az ember nyugodt szívvel megrendelne. Volt köztük olyan, amin mosolyogtunk, de biztos volt köztük olyan faajtó is, ami igazán nem is tetszett. Tudják, van így a hölgyekről szóló szépségversenyen is… Hányszor éreztük már azt, hogy nekünk nem is a szépségkirálynő tetszett a legjobban, hanem valamelyik udvarhölgye. Így van ez az ajtókkal. Csak válogassanak bátran, ha vásárlás, rendelés előtt álnak, biztos megtalálják a legoptimálisabbat! 

 

Ha Ön úgy érzi, hogy szeretne olyan ajtót, ami néhány elemében, kivitelében emlékezteti a „szépségversenyünk” valamelyik darabjára, és ezzel kapcsolatban kérdezne tőlünk, akkor kattintson ide!


De ha Önnek megvan a saját elképzelése, és nem kér a szépségiparból egy csipetnyit sem, viszont kérdezne a faajtókról, akkor pedig kattintson ide!  







Tervezzünk egyedi bútort az előszobába!

2016/12/22 Címkék: beépített szekrény, bejárati ajtó, egyedi bútor, előszobabútor, konyhabútor.

De ne akárhogy! Harmonizáljon a bejárati ajtóval!

 

Sokan tudják Önök közül, hogy mi a jó házasság titka! (Sokan pedig el sem tudják képzelni, vagy még nem is próbálták kideríteni…) De mi a helyzet azzal, ha egy lakás különböző részeit akarjuk „összehozni”, ha harmonikus kapcsolatot akarunk kiépíteni közöttük?  Tudjuk, hogyan lehet jó házasságszervező módjára „összekeríteni” a bejárati ajtót és az előszoba bútorzatát úgy, hogy ez a kapcsolat, tartós, mutatós, működőképes és mindenki számára kielégítő legyen?! Erre bizony a lakberendezők szerint úgy van esélyünk, ha egyedi bútort tervezünk, csináltatunk az előszobánkba, figyelembe véve a bejárati ajtó stílusát.

 

1.    Társkeresés indul: Miért is kell egyedi bútor a bejárati ajtó mellé? 

 

Minden reggelünk az előszobából indul, és a nap végén is ide érkezünk vissza a bejárati ajtón keresztül.  Tehát nem maradhat üresen az előszoba, „szingliként” magára hagyva a bejárati ajtót.  Hanem valami olyan egyedi bútorra van szükségünk, ami nem gátolja, hanem segíti a család itt végzett tevékenységét. Fontos, hogy a gyerek ügyesen tudjon itt cipőt húzni, legyen hely itt a kabátjainknak, kéznél legyen az ernyő, a kesztyű, a sapka, sőt akár vethessünk egy pillantást a tükörképünkre, ha reggel el akarunk indulni. Fontos, hogy megfelelő pakolófelületekkel lássuk el a helyiséget, megkönnyítve az érkezést, indulást vagy a vendégek fogadását.

Nem is beszélve arról, hogy, a bejárati ajtó látványával karöltve itt kapjuk az első impulzust a lakásról, olyan, mint mikor az első találkozáskor kapunk egy névjegykártyát. Ugye Önöknek is fontos az első benyomás?

Ezért tervezéskor legyen a legfőbb szempont a helyiség kényelmessé tétele, illetve a használati tárgyak célszerű elhelyezése és a stílusbeli harmonizálás a bejárati ajtóval.

 f6da9ce57104315955456440f52ef6b8.jpg

2. Méregetés, tervezgetés, rajzolás előtt gondoljuk végig az alábbi szempontokat!

 

- Itt történik a kabát fel/levétele, felakasztása. Nyitott akasztókon vagy zárt szekrénybe történjen? Ha a szekrénynél maradunk, akkor véssük eszünkbe, hogy a nedves kabátot nem feltétlenül jó rögtön zárt szekrénybe tenni. Megoldás kell a szárításra!

- Az akasztók magasságának kialakításánál, - ha vannak -, gondoljunk a gyerekekre is!

- Táskát, kulcsokat itt fogjuk tárolni?

- A cipőkkel kapcsolatban el kell döntenünk, hogy a kell-e valami ülőalkalmatosság a felhúzásukhoz? Tobzódni akarunk az elöl hagyott lábbelik között, vagy inkább elraknánk őket egy szekrénybe?

- Akarjuk az őszi-téli időszakban a vizes cipőket úgy tárolni, hogy egy tálcára csepegjen róluk a víz, a sár vagy a hólé? Ha igen, akkor hagyjunk neki helyet!

- Hölgyeim, mindig jó egy tükör, amiben tetőtől talpig látjuk magunkat, mielőtt kilépnénk az utcára. Ehhez elegendő már egy 120x40 cm-es tükör is, ha azt a padlótól 50 cm-re helyezzük el. Van helyünk erre?

- Mekkora mennyiségű sálat, kesztyűt, sapkát kell tárolnunk úgy, hogy ne keltse a rendetlenség hatását.

- Ha kicsi a hely, a beépített bútorokkal minden centimétert ki kellene használhatunk, ebből ne engedjünk, mert különben takaríthatatlan zugok alakulnak ki!

- A lakásnak ezen a részén vannak a fogyasztásmérők? Szeretné eltüntetni őket a szem elől?

-  Az általános helyiség-megvilágítás mellett van szükségünk a helyi világításra is (pl. a tükörnél)?

-  Végül pedig: milyen stílusú az a bejárati ajtó, amivel harmóniában kellene élnie egyedi bútorunknak? Ezt ne tévesszük szem elől, mert különben enyhén szólva sem lesz szemet gyönyörködtető pár a bejárati ajtónkból és az előszoba egyedi bútorából.  (Harmónia nélkül pedig nincs tartós „házasság”!) Például rusztikus bejárati ajtó mellé sose csináltassunk fémcsodákból álló előszobafalat, vagy minimál dizájnú modern ajtó ne kapjon élettársként koptatott, frivol vintage bútort!

 

3.    Ennél a „tárkeresésnél” is fontosak a méretek:

 

Nézzünk meg segítségként néhány minimális méretet egy-egy egyedi bútortípusnál, hogy Ön is el tudjon kezdeni rajzolni:

-    Cipőtartó elem, amelyben a cipők együtt nyílnak le az ajtóval:  58,5x104,5x17 cm. Helytakarékos, ennél a méretnél 3 szintet tudunk kialakítani, és 3x3 normál felnőtt cipőt tudunk elhelyezni benne.

-    Kényelmes falipanel mérete, amely a falra merőleges két rudat tartalmaz akasztó gyanánt, plusz egy kalaptartót: 102x25x121 cm

-    egy 108x37x190-es panelen már kényelmesen elfér 3 akasztó, az akasztó alatt a padló közelében egy tároló, amire rá is lehet ülni, illetve a szélesség egy harmadában egy tükör, alatta egy szekrénykével.

 uglovyie-shkafyi-kupe.jpeg

4.    Rajzoljuk fel sorban azokat az egyedi bútor elemeit, amelyekre szükségünk van, és helyünk is van számukra!

 

-    Zárt ajtós vagy nyitott polcos tároló hely.
-    Fiókos szekrény
-    Sínen kihúzható akasztó zárt szekrényben vagy szabadon, amivel egymás mögött is tárolhatunk kabátot
-    Cipőtároló elem
-    Szabadon álló ruhafogas
-    Falitükör a fiókos szekrény fölött
-    Egy nagy álló tükör a bútor mellett
-    Beépített világítás
-    Esernyőtartó
-    Ülőalkalmatosság cipőhúzáshoz
-    Mérőórákat takaró elem

 

5.    Hogyan szól bele a bejárati ajtó a „párválasztásba”?

 

A/ A stílus megalapozásával. Nézzünk meg néhány példát a bejárati ajtó és az előszobabútor stilisztikai összehangolásra!

A minimál dizájnú bejárati ajtó minimalista társat keres! Hogyan néz ki ez a stílus az egyedi előszobabútor esetében?

A hátpanel anyagának ajánljuk az erezett bútorlapot, a többi bútorelemnek pedig a magasfényű MDF-et. A színek közül a világosszürke és a fekete lesz a „nyerő”. A stílus fontos jellemzője az üvegbetétes panel, melyet a hátfaltól kiemelve, rejtett módszerrel lehet rögzíteni. Ennek a speciális felszerelési módszernek köszönhetően nem látszanak a csavarok, azonban a bútor mégis rendkívül stabil és masszív. Jól jöhet egy kiemelkedő tükrös bútorpanel is, ami mögé vállfára helyezett ruhák akaszthatók. Ezzel a módszerrel egyszerre helyet nyertünk a ruháknak, és még a tükrünk is lesz. Az előszobaszekrény alsó részére plusz két lábat kell tervezni a súly miatt. A beépített ajtók alakjával eltérhetünk a hagyományos téglalaptól, például remekül mutat az L-alakú ajtó is.

Mit tehetünk, ha bejárati ajtónk illetve az otthonunk, vidéki, rusztikus vagy antikolt stílusú? Íme, egy ehhez passzoló,  előszobafal leírása?

Fenyőt ajánlunk alapanyagnak, mert azt a bejárati ajtó színére pácolhatjuk. Esztergált lábakkal, kényelmes magasságban elhelyezett ülőfelülettel tervezhetjük. A hátfal kialakítására láttunk egy ötletet: látványos megoldás, ha a hátfal egy régies ajtókeretet mintáz, melyen egyedi esztergált ruhaakasztók találhatók.

B/ Ha szűkös a hely a bejárati ajtó nyitásának, akkor nem érdemes további nyitható ajtókkal terhelni a teret. Jöhet a nyitott polc vagy a tolóajtó az egyedi bútorra.

C/ A bejárati vagy más előszobai ajtó különleges lehetőséget is kínál az egyedi bútorválasztás tekintetében. Helyet ad a pakolóhídnak, melyek az ajtó fölött és a mennyezet közötti teret kihasználva helyezhetők el, és ezáltal hihetetlen mennyiségű tárgyat tudunk elrejteni rajta.

 dizayn_prihozhey_56.jpg

6.    Ha nem előszobánk van ….

… hanem szélfogónk vagy belépőnk, akkor sem kell lemondanunk az egyedi bútorról!

Belépő esetében:

A helyiség kisebb lakások zárt térből történő megközelítésére szolgál, (Általában lépcsőházból, belső folyosóról nyílik). Szerepe elsősorban a külső és belső tér közötti, hő és hangszigetelésben van, de az érkező vendégek táskájának, kalapjának, kabátjának, és egyéb, fölösleges holmijának, ideiglenes elhelyezését is szolgálja. Egyben kizárja annak lehetőségét, hogy a hozzánk látogatok, a külvilágból közvetlen az otthonunk lakóterébe léphessenek be. 1,5-3 m2

Az ilyen belépőkben, a bejárati ajtó nyílásával párhuzamos falra szereljük a fogasfalat a tükörrel, ha lehet. A belépőkben az általános világítás mellett egy irányított fényforrás felszerelése is célszerű, amennyiben a fogasfalra, vagy mellé tükröt szerelünk. A tükör használata nem kötelező, de felszerelésével tágítani tudjuk az amúgy is szűk teret.

Szélfogó esetében:

Mint az a nevéből is kitűnik, alkalmazásával a közvetlen időjárási viszonyoktól kíméljük meg otthonunkat. Ebből pedig már arra is következtethetünk, hogy otthonunkat a szabad térrel köti össze, (utca, előkert, függőfolyosó). Méretében a belépő méretével egyező, de rendeltetésénél fogva, attól abban különbözik, hogy a belőle nyíló más helyiségek mindegyike ajtóval zárható, ellenkező esetben a légszigetelő szerepe megszűnik. Mivel a szabadtérről a lakás belsejébe e helyiségen keresztül jutunk el – az is megeshet, hogy olykor – olykor vizes, sáros cipőben érkezünk ide. Ezt figyelembe kell vennünk a berendezési tárgyak kiválasztásánál.

A szélfogó helyiség bútorozása az ajtók miatt legfeljebb egy fogasfal lehet tükörrel. Mesterséges megvilágításához egy általános mennyezeti fényforrás, s a tükörhöz egy, irányított fényt kibocsátó lámpatest már bőven elégséges.

A fejezet forrása: Lakberendezés.hu

Lakása más helyiségébe is szívesen tervezne egyedi bútort? Beavatjuk Önt a konyhabútorok titkaiba, csak kattintson ide!


9 tévhit a bejárati ajtókról, faablakokról

2016/12/15 Címkék: bejárati ajtó, fa ablak, fa ajtó, faablak, faajtó, hőszigetelés.

Mielőtt ajtókat, ablakokat választunk egy építkezés vagy egy felújítás kapcsán, rengeteg helyen „megfordulunk”, hogy információkat szerezzünk be: böngészünk az interneten, felhívjuk szakember ismerőseinket, megtárgyaljuk a szomszéddal, hogy ő hogy járt, mindenkinek van legalább egy rémtörténete… stb. Ilyenkor óhatatlanul is bedőlhetünk néhány tévhitnek, ablakos-ajtós babonának. Cikkünkben összegyűjtöttük a leggyakoribb, „közkincsként” terjedő tévedéseket a faablakokkal és a fa bejárati ajtókkal kapcsolatban. Legyen résen, olvasson tovább, nehogy rosszul döntsön, mert házat nem pár évre építünk, és nem is kevés pénzből!

 


1.    Sokan még ma is úgy gondolják, hogy a fa nem jó hő- illetve hangszigetelő, illetve, hogy idővel eldeformálódik. Mindezek a vélekedések napjainkra már csak tévhitek, hiszen a modern technikai lehetőségeknek köszönhetően a fa nyílászárók is ugyanolyan tökéletesen funkcionálnak, mint a műanyagból készült ablakok és ajtók. Mindkét vádra visszatérünk részletesen lejjebb.

Sőt, mi faablak-pártiak sokkal szebbnek, természetesebbnek, egészségesebbnek látjuk, érezzük a fa nyílászárókat.   

2.    A faablak, faajtó vetemedik! Ez egy régi beidegződés, aminek okairól olvashatnak egy korábbi cikkünkben: Mit várhatunk el a bejárati ajtónktól? De manapság ez már nem igaz, ha megfelelő az alapanyag.  Ugyanis a vetemedés kivédése érdekében mi  légszáraz faanyaggal dolgozunk, illetve hossztoldott, rétegragasztott szerkezetekből gyártunk nyílászárót, pont azért, hogy a görbülést kiküszöböljük!

 


3.    Hőszigeteléssel kapcsolatos tévedéseinknek csak az egyik típusa, hogy a faablak, faajtó, fa bejárati ajtó nem jó hőszigetelő. Ami természetesen nem igaz, hiszen ezt manapság már egzakt módon tudjuk mérni és igazolni.

elotte.jpgelotteutana.jpg

Van még egy tévhit a közhiedelemben, az, hogy a nyílászárók kiválasztásánál a fő mérték a profilon belüli kamrák száma. Nem csak a profilon belüli kamrák számát kell nézni, hanem főképp a szigetelési értéket.

A szigetelési értéket, 2 nagyon fontos tényező adja, a keret (Uw érték) és a benne lévő üveg (Ug érték) hőátbocsátási tényezője. Ennek a 2 számnak, közel azonosnak és minél kisebbnek kell lennie! (Tehát, minél kisebb ez a szám, annál kevesebb hőt ereszt át a nyílászáró kerete és üvege.)


Korábban már írtunk erről a bejárati ajtók kiválasztásánál, akkor így foglaltuk össze Önöknek: Minden szerkezet hőszigetelő képessége egy számmal jellemezhető, mely azt mutatja meg, hogy ha a szerkezet két oldalán eltér a hőmérséklet, mennyi hő jut át a magasabb hőmérséklet felől az alacsonyabb felé. Például: Ha az U=1,0 hőátbocsátási tényezőjű szerkezet két oldala között 20ºC a hőmérséklet különbség, akkor az átbocsátott energia 20 watt.

Az U értékről tehát azt mondhatjuk, hogy minél kisebb az értéket jelölő szám, annál kisebb az adott szerkezet hőátbocsátási tényezője, és nagyobb a hőszigetelő értéke. Jelenleg Magyarországon a javasolt u érték üvegezett homlokzati nyílászáró esetében: 1,15. A nem üvegezett bejárati ajtó esetében ez az ajánlott érték 1,45. Természetesen ettől az értéktől „lehetünk jobbak”!

4.    Van néhány tévhit a betörésvédelemmel kapcsolatban is. A leggyakoribb tévhit magával a betöréssel kapcsolatban az, hogy a betörések csak sötétben történhetnek meg. Valószínűleg azért érezzük így, mert sötétben könnyebb elrejtőzni, ám ez akkor is csupán egy tévhit. A legtöbb betörés délelőtt 11 óra és délután három óra között történik, ami logikus, hiszen ebben a napszakban a legtöbb lakás üresen áll, mivel az emberek többsége dolgozik. Tehát ezt figyelembe véve kell a lakás, a ház betörésvédelmét kialakítani, a faablakokat, bejárati ajtókat a környéknek, a háznak, az életritmusunknak, az egyéb betörésvédelmi eszközeinknek megfelelően felszerelni.
1415381_685248304905447_6856658821639006584_o.jpg
5.    A másik óriási tévhit a lakosság körében, hogy a betörők a kicsi, eldugott részeket keresik egy házon, ahol behatolhatnak, holott a behatolás leggyakoribb helye a bejárati ajtó és az ahhoz legközelebb lévő ablak. Hozzá kell tenni, hogy az ablak csak akkor megfelelő bejárati lehetőség számukra, ha az nyitva marad, hiszen az üveg betörése igen nagy zajjal jár, amit a legtöbb betörő nem kockáztat.


Egy betörő sokkal gyorsabban és halkabban képes bejutni egy bejárati ajtón, mint ha az ablak betörésével próbálkozna, hiszen akkor az értékek összegyűjtésére csupán egy-két perce maradna, mivel a zaj felkeltheti a szomszédok vagy az arra járók figyelmét.


A szakemberek ezzel kapcsolatban röviden a következőképpen foglalták össze a lényeget: Egy családi ház fő- vagy mellékbejárati ajtaját olyan mértékben érdemes védeni, hogy az alkalmi és besurranó tolvajokkal szemben hatásos legyen, betörés esetén megakadályozza a gyors behatolást. Ugyanis minden betörésvédelemmel foglalkozó cég véleménye az, hogy az elektronika (lakásriasztó) riaszt, a mechanikai védelem, a bejárati ajtó hátráltatja a betörőt! A kettő együttes alkalmazása biztosítja a megfelelő védelmet.


Ezzel kapcsolatban egy korábbi írásunkban már jeleztük, hogy a betörésvédelem nem azt jelenti, hogy felszerelünk még egy plusz zárat. Ez egy komplex kérdéskör, de röviden így foglalhatjuk össze azt, amit a bejárati ajtónk biztonságossá tételéről tudni érdemes:


A „biztonsági bejárati ajtónak” jól körülhatárolt követelményei vannak, amiket megmutatunk Önöknek:
•    Magyar Biztosítói Szövetség (MABISZ) által elfogadott minimum 3 perces áttörésgátlás
•    legalább 3 (egymástól minimum 30 cm-re lévő) reteszelési pontos záródás
•    lehetőleg minél több oldalon záródó ajtólap
•    biztonsági zárbetét
•    mechanikai védelemmel ellátott zárbetét
•    ajtólapban elhelyezett acélmerevítés
•    az ajtó, tokból történő kiemelése elleni védelemmel ellátott zsanérok
 
Cégünk minden bejárati ajtóba több ponton záródó zárat rak, és fúrás biztos betétet alkalmazunk minden esetben.

 

6.    Nyílászárós berkekben terjesztett tévhit, hogy a fa nyílászárók ára durván duplája a műanyag nyílászárókénak. Sajnos sokan nem győződnek meg róla, hogy vajon tényleg teljesen fedi-e ez a valóságot. Ha egy  gyengébb minőségű műanyag ablak, műanyag ajtó árát és egy borovifenyő ablak, ajtó árát  nézzük, valóban van különbség a két termék között. Azonban a borovifenyőből készült bejárati ajtók minősége eleve magasabb minőségi osztályt jelent. Ha egy hasonló, vagy megközelítőleg hasonló mechanikai tulajdonságokkal rendelkező műanyag ajtóval hasonlítanánk össze, akkor versenyképesebb lenne a faajtó. Natúr, felületkezelés nélküli állapotban levő első osztályú alapanyagból készült, magyar vagy német zárakkal szerelt fa bejárati ajtókat hasonló áron meg tudunk vásárolni, mint egy fehér műanyag ajtót.

 

7.    Van egy penészesedési tévhit is. Ha faajtóm, faablakom van, akkor nem lesz penészem. Muszáj erről is beszélnünk, nehogy csalódás érjen bennünket! Sokan gondolják, hogy a penészedésért kizárólag a műanyag nyílászárók a felelősek, és a hagyományos ablakoknál bezzeg ilyen soha nem fordulhat elő. Azonban ez nem így van. Az ablakokon kívül sok más oka is lehet a penészedésnek.  A penészedésért új építésű lakás esetén sok esetben az a felelős tényező, hogy túl korán építik be a nyílászárót, azaz az épület, a falak még nincsenek kiszáradva. Tehát járhatunk úgy, hogy faablakunk, faajtónk van, de a nedves, hőhidas fal miatt penészünk is keletkezik.

Azonban azt kimondhatjuk, hogy a penészesedésért minden esetben a szellőztetés hiánya és a hideg felületek a felelősek. A szellőztetés hiánya ugyanis az épület szerkezetében (az ún. hőhidakban) és az ablakfelületeken is páralecsapódást eredményez. Honnan kerül oda a pára: légzés, főzés, mosás, tisztálkodás. Tehát a pára elkerülhetetlen, azonban a penészesedés nem. Egyik legegyszerűbb módja, ha rendeszesen szellőztetünk. Illetve beépített szellőzőket használunk.


8.    Faablakot vásárlók gyakran érkeznek úgy a gyártóhoz, hogy feltétlenül szabványos faajtót vagy faablakot szeretnének, hogy ne kelljen felárat fizetni az egyedi méretért.


Magyar szabvány gyakorlatilag már nincs, de a korábbi rendszer ma is él a köztudatban. Ez a beltéri ajtóknál a 65, 75, 90 és 100 cm szélesség, míg magasságot tekintve a 210 cm a falnyílás mérete.  Lényeges, hogy ebben a rendszerben mindenkor a falnyílás mérete a mérvadó.

Viszont az árazásban ennek semmiféle szerepe nincs. Kérjenek árajánlatot, és látni fogják, hogy a felhasznált anyag és a ráfordított munka határozza meg az árat.

10486812_700145220082422_5799759409404845890_o.jpg
9. Még élnek azok a tévhitek, hogy az ablakon belül elhelyezkedő árnyékolók csökkentik a helyiség felmelegedését. Az igaz, hogy közvetlenül nem süt ránk a nap és ezzel egy adott esetben kellemetlen jelenségtől megóvtuk magunkat, de az a meleg, ami az üvegen már bejött, bent is marad. A legjobb megoldás tehát mindenképp az, ha a napsugarakat már a hőszigetelő üvegen kívül visszaverjük külső árnyékolóval, mint pl. redőny, állítható lamellás árnyékoló vagy például vászonárnyékoló.



Ha Önben is felmerült kérdés a bejárati ajtókkal, faablakokkal, fa beltéri ajtókkal kapcsolatban, kérdezzen, szívesen állunk a rendelkezésére. Nem kerül semmibe, csak egy kattintás ide!


Mit várhatunk el a bejárati ajtónktól?

2016/11/17 Címkék: ajtó, bejárati ajtó, faajtó.

Egyszerű segítség építkezőknek, felújítóknak, korszerűsítőknek, betörés után vagy helyett…

 

Kis körben végzett közvélemény-kutatásunk alapján megmutatjuk, hogy az emberek általában mit várnak el a bejárati ajtótól. Aztán pedig sorra vesszük, hogy jogosak-e ezek az elvárások, illetve, hogy mire ügyeljünk a bejárati ajtó kiválasztásánál, hogy tényleg védjen, szigeteljen, harmonizáljon! Maradjon velünk akkor is, ha nem tervez ajtócserét, mert sosem lehet tudni… hiszen ezeket az ajtókat nem egy-két évre vesszük, plusz rájuk bízzuk minden értékünk védelmét!

 

1.    Mit gondolunk mi, ajtótulajdonosok? Mi a legfontosabb szempont a bejárati ajtó kiválasztásánál?

 

Számunkra legfontosabb a könnyű működtetés, mert hát úgy gondolja az ember, hogy minek a drága, puccos ajtó, ha csak félórás kínlódás után tudom kinyitni…

Második legfontosabb szempontként a hőszigetelő képességet választottuk. Ebből is látszik, hogy a fűtésszámla érzékeny pontunk.

A középmezőnyben végzett a betörésgátlás. (Érdekes, a teszt készítői ezt várták az első helyre!) Majd a kevésbé fontos tulajdonságok közé a hangszigetelés tartozik, és a dizájn végzett az utolsó helyen. 

Képi formába öntve ez a diagram lett a végeredménye a közvélemény-kutatásunknak:

 ajtodiagramm (1).jpg

 

2.    Amiről ritkán esik szó

 

  • Nem szoktunk ezzel a kérdéssel foglalkozni, de a bejárati ajtóknak is vannak fajtái: megkülönböztetünk főbejárati ajtókat és mellékbejárati ajtókat. Az előbbiek sokkal díszesebbek, mutatósabbak, jobban érvényesül a dizájn mint szempont a kiválasztásnál.  Viszont mindkettővel szemben a legmagasabb biztonsági követelményeket kell támasztanunk.
  • Nem érdemes spórolni vele, mert sokáig akarjuk használni és a legfőbb értékeinket védi.

 

3.    Hogyan válasszunk bejárati ajtót?

 

Nézzük végig a szempontokat a közvélemény-kutatás által megadott sorrendben! Nézzük meg, hogy Önöknek mire kell vigyázni, mire kell figyelni a bejárati ajtó kiválasztásánál!

 

A könnyű működtetés

A bejárati ajtók gyakran igen nagy súlyú, robusztus szerkezetek, melyet nem csak a férfiembernek, de a gyerekeinknek és a hölgyeknek is ki kell tudni nyitni. Ezért kiemelkedő fontosságú, hogy bejárati ajtónk minden körülmények között könnyen nyitható és zárható legyen. Gondoljunk csak bele, hogy micsoda galibát okozna, ha valaki egy téli délután kinn rekedne, amíg a többiek haza nem érnek.

A bejárati ajtó könnyű és megbízható működtetését a megfelelő alapanyag és jó minőségű vasalat használatával érik el a gyártók. Ugyanakkor igen fontos az is, hogy a beépített zárak és pántok lehetővé teszik az utólagos állítást, ha az épület mozgásából adódóan deformációk lépnének fel. A jelenleg kapható vasalatok már tudják ezt az utóállítást.

A bejárati ajtóink nehéz működtetésének egyik legfőbb okozója az időjárás-változás volt. Míg télen akár mínusz 15-20 C fokos hideget kell kiállniuk, addig nyáron a tűző napban akár 35-40-C hőség is érheti őket. Ezt a nagy hőmérsékletkülönbséget ki kell úgy bírniuk, hogy ne vetemedjenek. A bejárati ajtó anyaga, amit cégünk használ, vetemedésmentes, hiszen száraz, feszültségmentes hossztoldott frízekből dolgozunk. (Fríz = rétegragasztott faszerkezet.)

 

Hőszigetelés

Milyen paraméterek vannak hatással a bejárati ajtók hőszigetelésére?

  • Az ajtó felépítése

Az ajtólap felépítése döntően befolyásolja az ajtólap stabilitását, alaktartósságát, ez által a jó záródást. A hőmérsékletváltozások hatására ugyanis az ajtólapok erős deformációs erőknek vannak kitéve. Ha az ajtólap ezért az évek során vetemedik, elnyílik a toktól, akkor csökken a hőszigetelő képessége. Biztos többen emlékeznek azokra a régi ajtókra, amik alatt „befütyült a szél”, vagy egy-egy keményebb tél idején még akár mini jégcsapok is lógtak az alján. De ez már a múlté, a korszerű alapanyagok ezt a problémát már kiküszöbölik.

  • A vasalat (stabilitás)

A megfelelően méretezett vasalatok (zsanérok, zárak) biztosítják az ajtólap stabilitását, az egyenletes fekvését a tokon, valamint a tömítések résmentességét.

  • A küszöb

A küszöb kialakítása az egyik legkényesebb pont a bejárati ajtóknál. Biztosítani kell, hogy a küszöb elhelyezése és rögzítése olyan legyen, hogy az áthaladás közben semmi esetre se tudjon kimozdulni, különben nem biztosítja a tökéletes zárást.

  • Megfelelő gumitömítés

Az ajtólap stabilitásán kívül elengedhetetlen a megfelelő tömítési réteg az ajtólap és a tok között. Ez biztosítja ugyanis a kisebb fokú deformációk esetén a tökéletes záródást.

  • A szakemberek sokszor ajánlják, hogy ne a szigetelés vastagságát figyeljük,

hanem az U értéket. Mi is az? Minden szerkezet hőszigetelő képessége egy számmal jellemezhető, mely azt mutatja meg, hogy ha a szerkezet két oldalán eltér a hőmérséklet, mennyi hő jut át a magasabb hőmérséklet felől az alacsonyabb felé. Például: Ha az U=1,0 hőátbocsátási tényezőjű szerkezet két oldala között 20ºC a hőmérséklet különbség, akkor az átbocsátott energia 20 watt.

Vagyis 1m2 szerkezeten annyi hőenergia megy át, amennyi egy 20 wattos villanyégő működtetéséhez lenne elegendő. Ha egy másik, ugyanilyen méretű anyagnak U=2,0 a hőátbocsátási tényezője, akkor a 40 wattos villanyégőnek felel meg.

Az U értékről tehát azt mondhatjuk, hogy minél kisebb az értéket jelölő szám, annál kisebb az adott szerkezet hőátbocsátási tényezője, és nagyobb a hőszigetelő értéke. Jelenleg Magyarországon a javasolt u érték üvegezett homlokzati nyílászáró esetében: 1,15. A nem üvegezett bejárati ajtó esetében ez az ajánlott érték 1,45. Természetesen ettől az értéktől „lehetünk jobbak”!

10687961_685236981573246_6066168766510036093_o.jpg

Betörésgátlás

Egy családi ház fő- vagy mellékbejárati ajtaját olyan mértékben érdemes védeni, hogy az alkalmi és besurranó tolvajokkal szemben hatásos legyen, betörés esetén megakadályozza a gyors behatolást. Ugyanis minden betörésvédelemmel foglalkozó cég véleménye az, hogy az elektronika (lakásriasztó) riaszt, a mechanikai védelem, a bejárati ajtó hátráltatja a betörőt! A kettő együttes alkalmazása biztosítja a megfelelő védelmet.

Első lépcsőben célszerű a külső oldalra kilincs helyett gombot, vagy fogantyút elhelyezni, ami a napközbeni gyors besurranást akadályozza meg. A háziak mindennapi életét kényelmessé téve, kiegészíthetjük egy számzáras, vagy esetleg ujjlenyomatos beléptető rendszerrel, így a kertbe kilépve sem kell mindig magunkkal vinni a kulcsot.

A bejárati ajtók betörésbiztossá tétele sokkal komplexebb feladat, mint beépíteni egy-egy plusz zárat, vagy reteszt, esetleg egy keresztpántot.  A betörésvédelemhez hozzá tartozik a bejárati ajtó stabilitása, klímaállósága, az összes beépített vasalat, de még a szerelés technológiája is. A minősítő intézetek sem a zárakat számolják, hanem teszteknek vetik alá a gyártó előírásai szerint beépített bejárati ajtókat, és ezek alapján ítélik meg a betörésállóságot. Végül biztonsági kategóriákba sorolják őket és tanúsítványt adnak ki róla. Csak és kizárólag egy ilyen tanúsítvány igazolja, hogy egy bejárati ajtó rendelkezik-e a megkövetelt biztonsági kategóriának megfelelő védelemmel. Erre fordítsunk figyelmet vásárláskor.

A „biztonsági bejárati ajtónak” jól körülhatárolt követelményei vannak, amiket megmutatunk Önöknek:
•    Magyar Biztosítói Szövetség (MABISZ) által elfogadott minimum 3 perces áttörésgátlás
•    legalább 3 (egymástól minimum 30 cm-re lévő) reteszelési pontos záródás
•    lehetőleg minél több oldalon záródó ajtólap
•    biztonsági zárbetét
•    mechanikai védelemmel ellátott zárbetét
•    ajtólapban elhelyezett acélmerevítés
•    az ajtó, tokból történő kiemelése elleni védelemmel ellátott zsanérok

 

Cégünk minden bejárati ajtóba több ponton záródó zárat rak, és fúrás biztos betétet alkalmazunk minden esetben.

 10668925_685228604907417_4752524600311687718_o.jpg

A hangszigetelés

A bejárati ajtók harmadik minőségi fokmérője a hangszigetelési képesség. Nem mindegy ugyanis, hogy az utca zaja akadálytalanul áramlik-e be a lakásunkba, vagy kívül marad. A bejárati ajtók többnyire erőteljes, robusztus felépítésű szerkezetek, így a hangok és zajok nem az ajtólapon keresztül, hanem az ajtólapot körülvevő réseken át jutnak be.

Ezek közül is kiemelendő az ajtólap alatti rés, melyet mindenképpen le kell zárni. Erre alkalmasak a különböző fix, vagy automata küszöbök. A másik "rés", amit tömítenünk kell az az ajtótok és a fal között található. Ennek megfelelő tömítése a szakszerű szerelés feladata.

 

Dizájn

Manapság ha végigmegyünk egy új építésű utcán, láthatjuk, hogy a bejárati ajtók dizájnja, kivitele micsoda széles skálán mozog, és mennyire próbáljuk kifejezni vele a stílusunkat, illetve sok esetben szinte státuszszimbólumként „feszít” házunk elején.

De talán ettől fontosabb, hogy a bejárati ajtónk mindig harmonizáljon az ablakainkkal stílusban, színben, hogy mindig jól essen ránézni a házra, ha hazaérünk.

A bejárati ajtó stílusának, formájának kiválasztásakor különbséget teszünk aszerint, hogy a ház főbejárati ajtójáról, vagy egy hátsó mellékbejárati ajtóról van szó. Az előbbi mindenképpen egy díszesebb, látványosabb megoldást igényel, míg az utóbbinál inkább csak a biztonsági funkciók számítanak.

A design tekintetében sokszor merül fel igényként a beltéri ajtókhoz történő illeszkedés. Ez leginkább a belső térből nyíló biztonsági bejárati ajtóknál (pl. garázsból lakótérbe) kerül előtérbe. Hiszen ott látjuk őket „egyszerre”, ott kívánkozik az egységesítés.

 10644442_685238884906389_4940694753139966643_o.jpg

4.    Mit tud egy fa bejárati ajtó?

 

Akkor most már kíváncsi lesz az ember, hogy a sok elvárás közül mit tud illetve mit kell tudnia egy fa bejárati ajtónak?
Nézzük végig, mit tud a Fa-Héj kft által gyártott!

  • hossztoldott, rétegragasztott anyagból készülnek
  • szerkezeti vastagságuk 68mm vagy 78 mm  (régi ajtók általában 43mm-esek)
  • üvegezésüket tekintve: 2 rétegű Ug=1,1 W/m2K vagy 3 rétegű üveggel Ug=0,7 W/m2K gyártjuk őket
  • több pontos (általában 5 pontos) biztonsági zárral szereljük
  • megfelelő, általában kettős gumitömítéssel rendelkeznek bejárati ajtóink
  • festés nélkül (natúr) vagy festve is rendelhetők
  • bármilyen elképzelését el tudjuk készíteni
  • nagyon jó hőszigetelők, hangszigetelők
  • rendszeres karbantartás esetén korlátlan ideig megőrizhető a minősége
  • vetemedésmentes anyagból készülnek

Ha ezek után úgy érzi, hogy szeretne kicsit kalandozni a bejárati ajtók között, akkor kattintson, és nézze meg képeinket! >>>

 


Nyomja meg a tetszik gombot, hogy ne maradjon le akcióinkról, értesüljön lakberendezési újdonságainkról!

Lakberendezési ötletek
  • Kutyaház extrákkal – extrán jó asztalossalA kutyaház nem kifejezetten az a típusú feladat, amivel egy asztalos gyakran találkozik. Viszont kihívás. Főként, ha nem is csak egy sima kutyaházat álmodtál meg a blökidnek, hanem valami extrát. Amihez extra asztalos is kell. Nézzük, milyen különlegességekkel tudnánk mi meglepni a kedvencedet!
  • Szekrények, amelyeknek van egy titkukA szekrények hálás bútordarabok. Hihetetlenül sokoldalúak. Térelválasztó, tároló, rakodóhely, díszítő elem. Ezen kívül ezerféle stílust jeleníthet meg. Anyaga általában fa, de lehet más is (ez azonban ritka, mint a fehér holló). Egy azonban biztos: a szekrény arra jó elsősorban, hogy tároljon. Ehhez aztán valahogy ki kell nyitni. De hogyan?
  • Az asztalos és az asztal – avagy mesterségünk címereAsztalos üzem vagyunk, nem is tudom, hogyan nem jutott még eddig eszembe, hogy pont mesterségünk címerét, az asztalt ne vegyük elő. Szó volt már itt fa ablakról, fa ajtóról, fa lépcsőről, fa térelválasztóról, és mindenféle fa bútorról. Valahogy az asztal mégis kimaradt. Hogy az asztalos szakma képviselőjeként ne maradjunk szégyenben, most a legkreatívabb kivitelezésű asztalokat mutatom meg – és ezzel azt is, hogy az igazi asztalos mennyire el tudja ereszteni a fantáziáját.
  • Bútorjavítás – érdemes, nem érdemes, kire bízd? A bútorjavítás általában nemszeretem elfoglaltság mindenkinek. A bútor tulajdonosának is, mert bár többnyire apró munkákról van szó, hozzáértés hiányában sokan gondolják, több kárt tennének, mint hasznot, ha nekifognának maguk. Sok asztalos mester is így van ezzel, mert bár apró-cseprő melókról van szó, ami egy jó asztalosnak ujjgyakorlat, mégis viszik az időt. Így esetleg a nagyobb megbízásokra nem marad idő. De akkor most egy leszakadt fogantyú miatt vegyél új bútort? Na, nem!
  • Milyen asztalos a Fa-Héj Kft.? - Megkésett blogposzt a bolondok Milyen az asztalos, ha vicces? Mindjárt kiderül. :)
  • A fa ablak és fa ajtó ruhája - a függönyA fa ablak és a fa ajtó szerintem önmagában is nagyon szép. Számtalanszor elmondtam már, hogy a természetessége, a meleg hangulata miatt saját jogán, natúr megjelenésével is az otthonod dísze lehet. Már sokszor írtam a blogon is a fa ajtó és a fa ablak szépségeiről, ritkaságokról, rafinált újdonságokról, ötletes megoldásokról. Valami azonban mindig kimaradt...
  • 11 különleges fa térelválasztó - amit elkészítünk Neked 2. rész A fa térelválasztó valóban szép dísze lehet az otthonodnak. Sőt nemcsak dísze: különlegessége is. A múlt héten már mutattam 6 különleges fa térelválasztót széles e világból. Most folytatom a sort, és hoztam még másik ötöt, hogy inspirációt kapj.
  • 11 különleges fa térelválasztó - amit szívesen elkészítünk NekedA fa térelválasztó is lehet - ami igazi dísze lehet a lakásnak. Nemcsak esztétikai és designelem, hanem hangulatteremtő is. És egyáltalán nem biztos, hogy minden lehetőség kimerül a paravánban, ha fa térelválasztót szeretnél a lakásodba. Ezért körülnéztem egy kicsit a nagyvilágban és kishazánkban. Találtam is néhány olyan szuper ötletet, amelyet ha szeretnéd, bármikor szívesen az otthonodba varázsolunk mi is.
  • Új fa ajtó - de milyet? Hogyan válaszd ki az új fa ajtódat? Ha fa ajtó minden álmod, akkor szinte bármit kérhetsz tőlünk, megcsináljuk Neked. Azt azonban nem árt tudni, hogy mi mindent kell majd végiggondolnod, mielőtt kijelented, "Ilyen és ilyen fa ajtót akarok!" Számunkra ugyanis a kedves vevő kívánsága szent, azt készítjük el, amit mondasz. A fa ajtót viszont Neked kell majd nézned minden áldott nap, ha hazamész. Praktikus tanácsok a fa ajtó kiválasztásához.
  • Asztalosüzem - másképp, avagy miért velünk dolgozz? Asztalosüzem annyi van, mint égen a csillag. Hidd el, még a mostani szakemberhiányban is kis híján igaz a mondás, hogy ha elég messzire vagy képes dobni a kalapácsod, tuti, hogy eltalálsz vele egy asztalost. Csak nem mindegy, hogy milyent. Mi mindig azon az állásponton voltunk, hogy az új vevő jó, de a visszajáró még jobb, úgyhogy erősen dolgozunk azon, hogy mi legyünk azok, akik nem akármilyenek vagyunk. Most el is mondom, mi mindent teszünk ezért.
  • Mégis mennyi az annyi? - Avagy amit az egyedi bútor áráról tudniAz egyedi bútor a specialitásunk. Pontosabban csak azt készítünk. És amint azt a termék neve is mutatja az egyedi bútor attól is egyedi, hogy az ára is az. Éppen ezért nem tudunk még viszonylagos árakat sem kiírni a honlapra, és telefonban sem fogjuk tudni csípőből megsaccolni álmaid fa lépcsőjének vagy éppen beépített szekrényének az árát. Azt azonban meg tudom mondani, hogy nagyjából mire számíts - és Te otthon hogyan kezdj el számolni.
  • Az egyedi bútor jobb, vagy a svéd összerakós? Egyedi bútor készítése kapcsán sokszor megkapjuk a kérdést, hogy biztos, hogy jobb ez, mintha készen venné a boltban? Vagy azt, hogy miért kellene drágán egyedi bútort vásárolnia, amikor a lapra szerelt, „félkész” változat olcsóbb? Megmondom.
  • Új év, új lakás – lakásfelújítás tervezése Lakásfelújítás az újévi fogadalmad? Nagyszerű, hajrá! A lakásfelújítás sok időt, energiát felemésztő dolog, ettől függetlenül hisszük, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem kell feltétlenül egy rémálomnak lennie. Még akkor sem, ha fenekestül felforgatod a lakásod.
  • Fa lépcső – karácsonyi kivitelbenElismerem, a fa lépcső általában nem az a térelem, ami külön figyelmet szokott kapni karácsonykor. A fa lépcső ugyanis a lakásnak olyan eleme, ami még ha szembetűnő is, akkor sem emeljük ki. Vagy azért, mert akkora, hogy már önmagában is érvényesül díszítő vagy elválasztó térelemként, vagy azért, mert olyannyira belesimul a lakásba, hogy észre sem vesszük. Használati tárgy. Pedig sokat dobhat a karácsonyi hangulaton, ha sikerül szépen feldíszíteni. Tippek a nagyvilágból a Te fa lépcsődnek is. :)
  • A fa ajtó karácsonykor még szebb – karácsonyi ajtódíszekA fa ajtó sem maradhat ki a fa ablak után advent idején. Mutatok néhány karácsonyi ajtódíszt, amely egyrészt ünnepi, másrészt kifejezetten jól áll a fa ajtónak. Öltöztesd fel az otthonod bejáratát, és adj ünnepi hangulatot a lakásodnak, még mielőtt belépnél az ajtódon.
  • A fa ablak szép – és hogyan lehet karácsonyi? A fa ablak sok mindenért szerethető. Elsősorban a meleg megjelenéséért, a természetességéért. Igazi szépségét azonban akkor mutatja meg, ha hagyod, hogy látszódjon a fa erezete. Ha pedig még fel is díszíted, akkor teljes pompájában ragyog. Mi sem kínál erre jobb lehetőséget, mint a karácsony. Mutatok is néhány különösen jól sikerült díszítést, ami a fa ablakban kifejezetten jól mutat.
  • Nyílászárók karbantartása – atyaég, ez ennyire egyszerű? A nyílászárók karbantartása minden lakás- és háztulajdonos rémálma – különösen, ha sok a kültéri ajtó és ablak. Már belegondolni is rossz, hogy sok nyílászáró esetén mivel jár a felújítás, karbantartás: csiszolás, egyenetlenségek kezelése gittel, és legalább két rétegben festés. Ez még akkor is nagy meló, ha nem házilag csinálod, hanem mestert hívsz. De mi van, ha én azt mondom, hogy mindez megúszható, mert tudunk egy módszert, ami olyan egyszerű, mint a faék?
  • Bútorok felújítása – saját kezűleg védjük a környezetet?A bútorok felújítása nagy divat manapság. Ez nem is csoda. Az újrahasznosítás és a Csináld magad! mozgalmak beindulásával újra szokás lett, hogy amíg lehet, addig nem dobunk ki semmit. Ez jó a környezetnek is – és bizony a pénztárcánknak is. Hacsak el nem szúrjuk, a bútorok felújítása olcsóbb, mint az új megvásárlása vagy elkészíttetése. De hogyan újítsuk fel megunt, vagy a nagyitól megörökölt, nem igazán divatos bútorainkat. Elárulom. Sőt. Még klassz példákat is mutatok.
  • 10 + 1 különleges bejárati fa ajtó, avagy a fantázia dicsérete 2Bejárati fa ajtó – a legutóbb is ez volt a téma, csak akkor félbe maradt a dolog, úgyhogy itt az ideje, hogy megkapd a második inspirációlöketet is. Miért olyan lényeges, hogy foglalkozz a bejárati ajtóddal? Nagyjából ezer oka van, mi most csak a fontosabbakat nézzük meg. Közben pedig adok néhány tippet arra is, hogy hogyan lehet némi fantáziával eldobni az unalmasnak tartott bejárati ajtót is.
  • 10 + 1 különleges bejárati fa ajtó, avagy a fantázia dicsérete 1Különleges, helyenként furcsa fa ajtó már szerepelt itt a blogon – már akkor is 11 volt belőlük. Némelyik igazi tervezői és asztalosteljesítmény volt, de a legtöbbjére ugyanaz volt igaz, mint azokra, amelyeket most akarok megmutatni: az egyszerű némi fantáziával igazán nagyszerű lehet. Különleges bejárati fa ajtó a világ minden tájáról: brit stílustól kezdve a mesevilágon át a természetimádóig.

© 2018 - Minden jog fenntartva - Fa-Héj Kft.

Az oldalon szereplő képekkel és minden tartalommal kapcsolatban minden jog fenntartva. A tartalmak felhasználása csak előzetes írásos engedéllyel lehetséges.