10 + 1 különleges bejárati fa ajtó, avagy a fantázia dicsérete 2

2017/11/18 Címkék: asztalos, bejárati ajtó, fa ajtó.

Bejárati fa ajtó – a legutóbb is ez volt a téma, csak akkor félbe maradt a dolog, úgyhogy itt az ideje, hogy megkapd a második inspirációlöketet is. Miért olyan lényeges, hogy foglalkozz a bejárati ajtóddal? Nagyjából ezer oka van, mi most csak a fontosabbakat nézzük meg. Közben pedig adok néhány tippet arra is, hogy hogyan lehet némi fantáziával eldobni az unalmasnak tartott bejárati ajtót is. 

 

 

Bejárati fa ajtó – miért érdemel többet annál, minthogy csak vegyünk valamit, ami lezárja a nyílást?

 

Először is azért, mert hacsak nem barokk épületet akarsz építeni lakásodul, akkor nagyjából ez az első olyan elem a házadon, ami látványelemként szolgál. Ha hiszed, ha nem, sokat elárul arról, hogy hogyan is állsz a saját lakásodhoz: otthont akarsz-e belőle, vagy csak fedelet a fejed fölé? Alapvetően barátságos vagy, aki sokszor sok vendéget akar látni az otthonában, vagy éppen ellenkezőleg, inkább távol tartanál mindenkit?

 

A bejárat és környéke minderről szinte fecseg. Ezért érdemes foglalkozni azzal, hogy a bejárat környezete hogyan néz ki. Hogyan illeszkedik a ház képébe – vagy éppen kiemelkedik-e onnan. Van-e a közelében sárkaparó a cipőknek, lábtörlők, előtető, vagy egyszerűen csak az ajtó van ott? Mennyire veszed körül növényekkel – fákkal, bokrokkal, virágos fallal, vagy csak kopár az egész, mint egy szikla? Milyenek a színei? Milyen az anyaga? Műanyag, mert az praktikus, vagy fa, mert az változatosabb, szebb, természetesebb – és sokszor tartósabb is? (Ráadásul még a karbantartása sem munkaigényesebb, mert a mi nyílászáróinkhoz adunk speciális ápolószert is, amivel gyerekjáték az ajtók, ablakok gondozása.)

 

A másik fontos szempont, hogy ha már bejárati ajtó az a nyílászáró, akkor zárjon is. Adjon biztonságot. És nem árt, ha mindezt úgy teszi a bejárati ajtó, hogy közben a fent említett szépészeti szempontoknak is megfelel. Több ponton záródik? Stabil? Megfelel a biztosítók előírásainak? (Mi erre is fel vagyunk készülve, bármikor készítünk Neked olyan bejárati fa ajtót, amely mind ezeknek a szempontoknak megfelel.)

 

A harmadik lényeges kérdés egy bejárati ajtónál, hogy zárjon jól. Ne csak a biztonsági szempontok miatt, hanem a takarékosságiak miatt is. Azaz legyen jó a hőszigetelő képessége – ugyanakkor biztosítson annyi szellőzést is, ami az épület természetes hő- és légcseréjét nem zavarja. Ki szeretné, ha télvíz idején csillagászati összegű fűtésszámlát kapna csak azért, mert a bejárati ajtó nem marasztalta bent eléggé a drága pénzen előállított meleget? (Az ajtóink ennek a követelménynek is eleget tesznek. Mi garantáltan bezárjuk Neked a meleget.)

 

Persze vannak más szempontok is, amelyeket figyelembe lehet, és bizonyos esetekben kell is venni. (Ilyen lehet pl. a karbantartás költségei, munkaigénye, rendszeressége is.) Ez a három azonban egészen biztosan dobogós helyezést érne el, ha egyszer rangsorolnánk a különböző kritériumok fontosságát.

 

Az alábbi bejárati fa ajtók elsősorban az esztétikai követelmények miatt kerültek ide a listánkra. Abban azonban biztos lehetsz, hogy ha nálunk készítteted el a bejárati fa ajtódat, nemcsak a szép kivitelezésre és design-ra fogunk figyelni, hanem a biztonságra és a hőszigetelésre is. Mint minimumra.

 

Úgyhogy most engedjük is szabadjára a fantáziánkat, és jöjjön az utolsó 5 különleges bejárati fa ajtó széles e világból.

 

Különleges bejárati fa ajtó – keleti stílusban

 

Ennek a cikksorozatnak az előző részében már láttunk arab hatású bejárati fa ajtót, ami az 1001 éjszaka világát idézte meg. Ez is keleties, mégis más. Az arab hatás mellett mintha érezhető lenne egy kis mediterrán is:

 

keleti-viragos.jpg

 

Nincs is ezen mit csodálkozni, hiszen ez a bejárati fa ajtó Spanyolországban pompázik. Aki egy kicsit is ismeri a spanyol történelmet, az tudja, hogy ennek a két stílusnak az ötvöződése nem a véletlen, hanem sokkal inkább a spanyolországi mór hódítások műve. (Majdnem 800 évig Spanyolország tekintélyes része arab fennhatóság alatt állt. A mesés Alhambra is ennek az időszaknak az emléke az építészetben – és valami csodás.)

 

A színek egyértelműen spanyolok: erős, intenzív színek, amelyek a mediterrán égövön gyakoriak. A minták között már észrevehető az arab hatás, hiszen természetes és nonfiguratív formák uralják (az iszlám tiltja az ember- és állatábrázolást, ezért is olyan elterjedtek a növényi minták). Az ajtó közepén a harmonikaszerű díszítés mutatja legjobban, milyen szépséges kompromisszumok születhetnek két stílus találkozásából.

 

Ha ez a bejárati fa ajtó tetszik, szívesen megvalósítjuk álmodat –, de legyél rá felkészülve, hogy a házad és a bejáratod ki fog ríni az utca hátteréből.

 

Különleges bejárati fa ajtó – a természetbe simulva...

 

Azt hiszem, magyaráznom sem kell, hogy mi ebben a bejárati fa ajtóban a különleges – a kép önmagáért beszél:

 

 mohaajto.jpg

 

Ez a fa ajtó mohás. Nem kicsit, nagyon. Konkrétan mindenhol. Sőt még az ajtón túl is mohás. A falak is azok. Csak az ablakok üvegtábláit tartják tisztán a mohától, hogy mégis bejöjjön valahol a fény.

 

A bejárati fa ajtó (és gyanítom, a ház fala is) igazából teli vannak olyan üvegkorongokkal, amelyeknek barázdált felületén jól tud szaporodni a moha. Ha ennyi üvegkorongod van, meg kb. egy évnyi türelmed, akkor máris a Magadénak mondhatsz egy ilyen mesés mohalakot.

 

Igazából itt sem a bejárati fa ajtó a nagy cucc, olyat készítünk, amilyet mondasz – úgysem sok fog látszani belőle a moha alatt. Lehet akár teljesen egyszerű, átlagos, dísztelen is. Amiért ehhez mégis jó a fa mint alapanyag, az az a tény, hogy ez is természetes – és így jól megy a mohához, ha valami ki is látszik a mohabunda alól. (És mert jó a szigetelése.)

 

Különleges bejárati fa ajtó – a hét tenger művészétől

 

Ha jobban megnézed, technikailag ez a fa ajtó sem a legnagyobb kihívás:

 

sima-bejarati-ajto-extraval.jpg 

 

Egy teljesen sima, négy kazettás bejárati fa ajtó egy ajtógombbal és egy levélbedobó nyílással. Ha valahol igaz volt, hogy a fantázia tette az ajtót igazi látványossággá, akkor ez az eset pont az.

 

A hét tenger művésze kihasználta az ajtó adottságait és elemeit, és egyszerűen csak belekomponálta az ajtóra pingált képre. Így lett a levélbedobóból a hinta alja, az ajtógombból pedig egy termetes buborék. (És még az ajtókopogtató is a sellő frizurájának egyik díszes csatja lett.)

 

Ha van ilyesmihez tehetséged (vagy ismersz olyat, akinek van, és meg is csinálja Neked a festést), akkor már csak a fantáziád szabhat határt annak, hogy mivel emeled ki a bejárati fa ajtódat a környezetéből. Hogy – mint a képen – a tengerek világát idézed-e meg, vagy egy lakomáról készítesz csendéletet, esetleg a tavaszi kertben hintázó gyermekedet örökíted itt meg... Mindegy. A lényeg, hogy ilyen bejárata nem lesz a környéken senkinek, az biztos!

 

Különleges bejárati fa ajtó – „Napfényt és világosságot!”

 

Nem tehetek róla, az István, a király egyik betétdalának kezdősora jutott eszembe, amikor megláttam ezt a bejárati fa ajtót:

 

tobb-fenyt.jpg 

 

És nemcsak azért, mert szép. Nemcsak azért, mert nagyszerű fény-árnyék játékot enged a szobában. Hanem azért is, mert ezt elkészíteni egy szakmai kihívás. (Mi pedig szeretjük a szakmai kihívásokat. J) Az egész látvány megtervezettsége.

 

Gyönyörű a vonalvezetése, az egyenesek és az ívek aránya, játékossága. Mint egy mértani kompozíció.

 

És erre már csak rátesz a tény, hogy olyan mennyiségű fényt ereszt át, amely szinte behozza a külvilágot, a teraszt és a kertet a szobába. Szerintem nemcsak esztétikailag szép, hanem a kivitelezése is mesteri.

 

Na, ez az, ami egy asztalosnak a wow-élményt jelenti. (Bár szerintem a megrendelőnek is.)

 

Különleges bejárati fa ajtó – a tündérek kertjéből

 

Na, ha akarsz szépet látni, akkor most ezt nézd meg:

 

tunderkerti.jpg 

 

Ha az előző a wow-élmény volt, akkor ez a bejárati fa ajtó a tündérek kertjéből származik.

Nem is maga az ajtó extra. Az egy szép, de egyszerű vonalvezetésű, ugyanakkor minőségi alapanyagból nagyszerűen kivitelezett darab.

 

Na de benne az üvegbetétek! Virágos, természetes, mégis jeges – ha ráesik a fény, a szivárvány ezer árnyalatára bontja szét. (Ettől érzi úgy magát az egyszeri halandó, mintha a tündérek kertjében járna.)

 

Ha mindezt még ki tudod egészíteni egy szép kerttel, és a bejárati fa ajtó tájolása is olyan, hogy gyakran esik rá a fény, akkor a hatás nem marad el. A Te házad lesz a tündérpalota.

 

Különleges bejárati ajtó – mi a kívánságod?

 

Mikor eljön hozzánk egy-egy megrendelő, hogy elmondja, milyen bejárati fa ajtót álmodott meg az otthonába, kicsit olyan érzésem van, mint a mesebeli aranyhalnak. Hiszen mi, az asztalosok leszünk azok, akik a megrendelőink kívánságait teljesíteni fogjuk – legalábbis ami a nyílászárókat és a bútorokat, térelemeket illeti.

 

Neked mi a kívánságod? És mikor teljesíthetjük? Meséld el! ›››


Nyomja meg a tetszik gombot, hogy ne maradjon le akcióinkról, értesüljön lakberendezési újdonságainkról!

Lakberendezési ötletek
  • Kutyaház extrákkal – extrán jó asztalossalA kutyaház nem kifejezetten az a típusú feladat, amivel egy asztalos gyakran találkozik. Viszont kihívás. Főként, ha nem is csak egy sima kutyaházat álmodtál meg a blökidnek, hanem valami extrát. Amihez extra asztalos is kell. Nézzük, milyen különlegességekkel tudnánk mi meglepni a kedvencedet!
  • Szekrények, amelyeknek van egy titkukA szekrények hálás bútordarabok. Hihetetlenül sokoldalúak. Térelválasztó, tároló, rakodóhely, díszítő elem. Ezen kívül ezerféle stílust jeleníthet meg. Anyaga általában fa, de lehet más is (ez azonban ritka, mint a fehér holló). Egy azonban biztos: a szekrény arra jó elsősorban, hogy tároljon. Ehhez aztán valahogy ki kell nyitni. De hogyan?
  • Az asztalos és az asztal – avagy mesterségünk címereAsztalos üzem vagyunk, nem is tudom, hogyan nem jutott még eddig eszembe, hogy pont mesterségünk címerét, az asztalt ne vegyük elő. Szó volt már itt fa ablakról, fa ajtóról, fa lépcsőről, fa térelválasztóról, és mindenféle fa bútorról. Valahogy az asztal mégis kimaradt. Hogy az asztalos szakma képviselőjeként ne maradjunk szégyenben, most a legkreatívabb kivitelezésű asztalokat mutatom meg – és ezzel azt is, hogy az igazi asztalos mennyire el tudja ereszteni a fantáziáját.
  • Bútorjavítás – érdemes, nem érdemes, kire bízd? A bútorjavítás általában nemszeretem elfoglaltság mindenkinek. A bútor tulajdonosának is, mert bár többnyire apró munkákról van szó, hozzáértés hiányában sokan gondolják, több kárt tennének, mint hasznot, ha nekifognának maguk. Sok asztalos mester is így van ezzel, mert bár apró-cseprő melókról van szó, ami egy jó asztalosnak ujjgyakorlat, mégis viszik az időt. Így esetleg a nagyobb megbízásokra nem marad idő. De akkor most egy leszakadt fogantyú miatt vegyél új bútort? Na, nem!
  • Milyen asztalos a Fa-Héj Kft.? - Megkésett blogposzt a bolondok Milyen az asztalos, ha vicces? Mindjárt kiderül. :)
  • A fa ablak és fa ajtó ruhája - a függönyA fa ablak és a fa ajtó szerintem önmagában is nagyon szép. Számtalanszor elmondtam már, hogy a természetessége, a meleg hangulata miatt saját jogán, natúr megjelenésével is az otthonod dísze lehet. Már sokszor írtam a blogon is a fa ajtó és a fa ablak szépségeiről, ritkaságokról, rafinált újdonságokról, ötletes megoldásokról. Valami azonban mindig kimaradt...
  • 11 különleges fa térelválasztó - amit elkészítünk Neked 2. rész A fa térelválasztó valóban szép dísze lehet az otthonodnak. Sőt nemcsak dísze: különlegessége is. A múlt héten már mutattam 6 különleges fa térelválasztót széles e világból. Most folytatom a sort, és hoztam még másik ötöt, hogy inspirációt kapj.
  • 11 különleges fa térelválasztó - amit szívesen elkészítünk NekedA fa térelválasztó is lehet - ami igazi dísze lehet a lakásnak. Nemcsak esztétikai és designelem, hanem hangulatteremtő is. És egyáltalán nem biztos, hogy minden lehetőség kimerül a paravánban, ha fa térelválasztót szeretnél a lakásodba. Ezért körülnéztem egy kicsit a nagyvilágban és kishazánkban. Találtam is néhány olyan szuper ötletet, amelyet ha szeretnéd, bármikor szívesen az otthonodba varázsolunk mi is.
  • Új fa ajtó - de milyet? Hogyan válaszd ki az új fa ajtódat? Ha fa ajtó minden álmod, akkor szinte bármit kérhetsz tőlünk, megcsináljuk Neked. Azt azonban nem árt tudni, hogy mi mindent kell majd végiggondolnod, mielőtt kijelented, "Ilyen és ilyen fa ajtót akarok!" Számunkra ugyanis a kedves vevő kívánsága szent, azt készítjük el, amit mondasz. A fa ajtót viszont Neked kell majd nézned minden áldott nap, ha hazamész. Praktikus tanácsok a fa ajtó kiválasztásához.
  • Asztalosüzem - másképp, avagy miért velünk dolgozz? Asztalosüzem annyi van, mint égen a csillag. Hidd el, még a mostani szakemberhiányban is kis híján igaz a mondás, hogy ha elég messzire vagy képes dobni a kalapácsod, tuti, hogy eltalálsz vele egy asztalost. Csak nem mindegy, hogy milyent. Mi mindig azon az állásponton voltunk, hogy az új vevő jó, de a visszajáró még jobb, úgyhogy erősen dolgozunk azon, hogy mi legyünk azok, akik nem akármilyenek vagyunk. Most el is mondom, mi mindent teszünk ezért.
  • Mégis mennyi az annyi? - Avagy amit az egyedi bútor áráról tudniAz egyedi bútor a specialitásunk. Pontosabban csak azt készítünk. És amint azt a termék neve is mutatja az egyedi bútor attól is egyedi, hogy az ára is az. Éppen ezért nem tudunk még viszonylagos árakat sem kiírni a honlapra, és telefonban sem fogjuk tudni csípőből megsaccolni álmaid fa lépcsőjének vagy éppen beépített szekrényének az árát. Azt azonban meg tudom mondani, hogy nagyjából mire számíts - és Te otthon hogyan kezdj el számolni.
  • Az egyedi bútor jobb, vagy a svéd összerakós? Egyedi bútor készítése kapcsán sokszor megkapjuk a kérdést, hogy biztos, hogy jobb ez, mintha készen venné a boltban? Vagy azt, hogy miért kellene drágán egyedi bútort vásárolnia, amikor a lapra szerelt, „félkész” változat olcsóbb? Megmondom.
  • Új év, új lakás – lakásfelújítás tervezése Lakásfelújítás az újévi fogadalmad? Nagyszerű, hajrá! A lakásfelújítás sok időt, energiát felemésztő dolog, ettől függetlenül hisszük, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem kell feltétlenül egy rémálomnak lennie. Még akkor sem, ha fenekestül felforgatod a lakásod.
  • Fa lépcső – karácsonyi kivitelbenElismerem, a fa lépcső általában nem az a térelem, ami külön figyelmet szokott kapni karácsonykor. A fa lépcső ugyanis a lakásnak olyan eleme, ami még ha szembetűnő is, akkor sem emeljük ki. Vagy azért, mert akkora, hogy már önmagában is érvényesül díszítő vagy elválasztó térelemként, vagy azért, mert olyannyira belesimul a lakásba, hogy észre sem vesszük. Használati tárgy. Pedig sokat dobhat a karácsonyi hangulaton, ha sikerül szépen feldíszíteni. Tippek a nagyvilágból a Te fa lépcsődnek is. :)
  • A fa ajtó karácsonykor még szebb – karácsonyi ajtódíszekA fa ajtó sem maradhat ki a fa ablak után advent idején. Mutatok néhány karácsonyi ajtódíszt, amely egyrészt ünnepi, másrészt kifejezetten jól áll a fa ajtónak. Öltöztesd fel az otthonod bejáratát, és adj ünnepi hangulatot a lakásodnak, még mielőtt belépnél az ajtódon.
  • A fa ablak szép – és hogyan lehet karácsonyi? A fa ablak sok mindenért szerethető. Elsősorban a meleg megjelenéséért, a természetességéért. Igazi szépségét azonban akkor mutatja meg, ha hagyod, hogy látszódjon a fa erezete. Ha pedig még fel is díszíted, akkor teljes pompájában ragyog. Mi sem kínál erre jobb lehetőséget, mint a karácsony. Mutatok is néhány különösen jól sikerült díszítést, ami a fa ablakban kifejezetten jól mutat.
  • Nyílászárók karbantartása – atyaég, ez ennyire egyszerű? A nyílászárók karbantartása minden lakás- és háztulajdonos rémálma – különösen, ha sok a kültéri ajtó és ablak. Már belegondolni is rossz, hogy sok nyílászáró esetén mivel jár a felújítás, karbantartás: csiszolás, egyenetlenségek kezelése gittel, és legalább két rétegben festés. Ez még akkor is nagy meló, ha nem házilag csinálod, hanem mestert hívsz. De mi van, ha én azt mondom, hogy mindez megúszható, mert tudunk egy módszert, ami olyan egyszerű, mint a faék?
  • Bútorok felújítása – saját kezűleg védjük a környezetet?A bútorok felújítása nagy divat manapság. Ez nem is csoda. Az újrahasznosítás és a Csináld magad! mozgalmak beindulásával újra szokás lett, hogy amíg lehet, addig nem dobunk ki semmit. Ez jó a környezetnek is – és bizony a pénztárcánknak is. Hacsak el nem szúrjuk, a bútorok felújítása olcsóbb, mint az új megvásárlása vagy elkészíttetése. De hogyan újítsuk fel megunt, vagy a nagyitól megörökölt, nem igazán divatos bútorainkat. Elárulom. Sőt. Még klassz példákat is mutatok.
  • 10 + 1 különleges bejárati fa ajtó, avagy a fantázia dicsérete 2Bejárati fa ajtó – a legutóbb is ez volt a téma, csak akkor félbe maradt a dolog, úgyhogy itt az ideje, hogy megkapd a második inspirációlöketet is. Miért olyan lényeges, hogy foglalkozz a bejárati ajtóddal? Nagyjából ezer oka van, mi most csak a fontosabbakat nézzük meg. Közben pedig adok néhány tippet arra is, hogy hogyan lehet némi fantáziával eldobni az unalmasnak tartott bejárati ajtót is.
  • 10 + 1 különleges bejárati fa ajtó, avagy a fantázia dicsérete 1Különleges, helyenként furcsa fa ajtó már szerepelt itt a blogon – már akkor is 11 volt belőlük. Némelyik igazi tervezői és asztalosteljesítmény volt, de a legtöbbjére ugyanaz volt igaz, mint azokra, amelyeket most akarok megmutatni: az egyszerű némi fantáziával igazán nagyszerű lehet. Különleges bejárati fa ajtó a világ minden tájáról: brit stílustól kezdve a mesevilágon át a természetimádóig.

© 2018 - Minden jog fenntartva - Fa-Héj Kft.

Az oldalon szereplő képekkel és minden tartalommal kapcsolatban minden jog fenntartva. A tartalmak felhasználása csak előzetes írásos engedéllyel lehetséges.