Ajtósztorik 2 – a fehér, üvegbetétes tolóajtó 1. rész

2017/09/07 Címkék: ajtósztorik, fa ajtó, lakberendezés, lakberendezési stílus, tolóajtó.

Ajtósztorik – ha a fehér, üvegbetétes tolóajtó beszélni tudna

 

Ha az Ajtósztorik színpadi mű lenne, akkor mai főszereplőnk, a fehér, üvegbetétes tolóajtó egy prológusban és 11 felvonásban állna ma a színpadra. Valószínűleg jó kis standup-ot kerekítene, mert be nem állna a szája.

 

Mert az előszóban vagy elhangban még elmondaná, hogy nálunk készült. Sok-sok odafigyeléssel és gondossággal.

 

Hogy éppen ez a minőségi kivitelezés teszi lehetővé, hogy többféle, akár egymástól homlokegyenest különböző stílusú térben is képes helyt állni.

 

Hogy ha mégis úgy érzed, hogy nem ő álmaid fa ajtaja, akkor csak egy szavadba kerül, és kicsit módosítva gyártjuk le Neked.

 

Azt pedig mindenképpen elmondaná, hogy ő egy különleges darab. Mert tolóajtó lévén el is tud bújni, de meg is tud jelenni – akár a mások számára legváratlanabb pillanatokban is. De mindenképpen csak akkor, ha Te szeretnéd. Ezt pedig egy lakberendező vénával megáldott álmodozónak mindenképpen ki kell használnia.

 

Ő meg most megmutatja, hogyan.

 

 

Ajtósztorik – a fehér, üvegbetétes tolóajtó bemutatkozik

 

Ez az a bizonyos fél felvonás. Megismerkedünk a mai este főszereplőjével, a fehér, üvegbetétes tolóajtóval. Íme:


IMG_0889.jpg

 

Már első pillanatban látszik rajta, hogy az Isten is egy pompás, kicsit romantikus, de mindenképpen klasszikus polgári lakásba tervezte. Széles, mégis könnyen suhan a tokjában, átlátszó, mérete ellenére sem robosztus. Az üvegbetétek ívei pedig játékosak, a nyitott könyvre emlékeztetnek. Egy könyvtárszobába ideális lenne, nem?

 

Aztán ha egy kicsit jobban megnézzük a képet, a fa ajtó mellett falra simuló tapéta máris finomít egy kicsit az Ajtósztorik mai történetén.

 

IMG_0890.jpg 

 

Az ajtó íves üvegbetéteivel jól harmonizáló tapétaminta kicsit modernebb, op art-osabb környezetbe helyezi a tolóajtót. A finom pasztelles földszínek pedig kifejezetten nőies ízlésre vallanak.

 

Ez a tolóajtó diszkrét. Nincs rajta semmi hivalkodó, ha kell, el is tűnik a szemünk elől. Ha a szemünk előtt van is, akkor sem „ő lopja el a show-t” más térelemek elől. Hagyja őket érvényesülni. Ez a tolóajtó „simulós”. Belesimul a környezetébe.

 

De biztos ez? Vagy csak most látszik így?

 

Az Ajtósztorik bemutatja egy nem túl feltűnő, fehér, üvegbetétes tolóajtó különböző „arcait”.


Ajtósztorik – a fehér, üvegbetétes tolóajtó és az avantgard találkozása

 

Az avantgarde stílusról azt kell tudni, hogy kifejezetten modern művészeti irány. Fő célja a lázadás, a hagyományos művészeti formák felbontása, új kifejezési formák keresése volt. Sokféle irányzat nőtt ki belőle, pl. az expresszionizmus vagy a kubizmus, mára azonban már csak két irányzatának maradtak művészi színvonalú művelői: az absztraktnak és a konstruktivizmusnak.

 

A képen látható enteriőrben csak nyomokban találhatjuk meg az avantgarde-ot, de azt meglehetősen látványos darabokban:

 

avantgarde.jpg 

 

A szobor, illetve az ülőke teszi igazából avantgarde stílusúvá a teret. Ha ezek nem lennének, akkor akár art deco is lehetne – pedig az az avantgarde ellenirányzata volt.

 

Ebben a térben íves vonalak hullámzása váltakozik a geometriai pontosságú vízszintes és függőleges egyenesekkel. Mindez szépen visszaköszön a fehér, üvegbetétes tolóajtón is. A fehér alapszínt szépen lágyítják a földszínek, ami meleg hangulatúvá teszi a helyiséget. A tolóajtó is képes lenne erre jól megfelelni, hiszen a fehér mellett a földszíneket is remekül visszatükrözhetné az üvegében.

 

Ajtósztorik – fehér, üvegbetétes tolóajtó vidéken

 

Arra, hogy ez a tolóajtó remekül megállná a helyét akár egy country stílusú otthonban is, az alábbi kép a bizonyíték:

 

country-stilus.jpg 

 

A tolóajtóval helyet lehet spórolni az amúgy szinte „faltól-falig” berendezett térben, de a fény beengedésében is jó szolgálatot tenne.

 

Igaz, ebben a környezetben íves, hullámzó formákat nem lehet találni, de ekkor is lenne két lehetőség. Vagy a tolóajtó üvegbetéteinek formáján igazítanánk annyit, hogy kicsit szögletesebben jobban passzoljon az enteriőrhöz. Vagy kísérleteznénk vele, hogy csak az ajtón legyen egy ilyen jellegű, hangsúlyozott ellenpont a többi térelemmel szemben. (Ehhez lakberendezőnk kiváló tanácsokkal tud Neked szolgálni.)

 

Ajtósztorik – a fehér, üvegbetétes tolóajtó organikus stílusban

 

Ha már szóba került a vidéki stílus, akkor időzzünk még el egy kicsit ebben az enteriőr-típusban! Ez is country stílus, mégis egészen más:

 

rusztikus-es-organikus.jpg 

 

Az organikus stílus jellemzője, hogy a látszó anyagok mind természetesek. Aláírom, nem a legtökéletesebb példát találtam, mert a laminált padló nem igazán illeszkedik ebbe a képbe, a látszó fafelületek és a kő azonban annyira markáns megjelenésűek, hogy a stílus hangulatát mégis tökéletesen visszaadja ez az enteriőr. Igazán szép, rusztikus megjelenésű lesz tőle a szobabelső.

 

Bár a képen a nyílászárók alapvetően barna színűek (egyrészt mert szépen illeszkedik a belső tér színvilágába, másrészt mert a ház külső megjelenéséhez az passzol igazán), ha csak a belsőt nézzük, simán elképzelhető ez a tér fehér nyílászárókkal is.

 

Már csak azért is, mert a tér szellős – és meg is akarták tartani ilyennek. Egy légies, tágas térben pedig a fehér alapértelmezett színnek számít. (Nem véletlen, hogy alapvetően erre a színre van hangolva ez a szobabelső is.)

 

Ajtósztorik – a fehér, üvegbetétes tolóajtó találkozása az eklektikával

 

Az eklektikus stílusról már írtam korábban. Legyen elég most róla annyi, hogy legfontosabb jellemzője az egyébként teljesen eltérő stílusú tárgyak, térelemek, díszítőelemek vegyítése oly módon, hogy az eredmény mégis összeillő, látványában harmonikus legyen.

 

A fehér, üvegbetétes tolóajtónk pedig egy ilyen eklektikus környezetben is simán elképzelhető lenne:

 

fekete-feher-eklektikus.jpg 

 

Fekete-fehérben csak még nagyobbat szólna! Képzeld el, hogy a kép bal oldalán látható teli ajtót felcserélnénk a mi fehér, üvegbetétes tolóajtónkra! Látványos lenne, az ablakokra rögtön „rímelne”, a fényt is beengedné, és az alapvetően modern berendezési tárgyakat jól ellensúlyozná. Ellenben a kristálycsillár és a falon lógó festmény, valamint az ablakokban álló, régies stílusú virágtartókkal szépen felelgetne.

 

Ajtósztorik – a fehér, üvegbetétes tolóajtó egy másféle eklektikában

 

Az eklektikában az a jó, hogy mivel nincsenek stílusbeli korlátok (csak ízlésbeliek, de az nagyon!), így roppant sokféle megjelenése lehet. Ezért a fenti fekete-fehér kontrasztra épülő eklektikus enteriőr mellé hoztam még egy másikat is. Ez inkább a régi és a modern keverékét állítja ellentétbe – ugyanakkor össze is gyúrja egy egységgé:

 

regi-es-modern-kevereke_eklektikus.jpg 

 

Amiért ezen a szobabelsőn rögtön megakadt a szemem, az az a tény volt, hogy a kép bal oldalán most is egy tolóajtó látszik. A lakás világos, ahol csak lehet, igyekeztek a fényt minél inkább beengedni. El tudod képzelni, hogy az üvegbetétes tolóajtónk mennyire passzolna ebbe a térbe?

 

A falakon a stukkó, a plafonon a csillár, az ablakok és az ajtók, valamint a parketta inkább a régiesebb, polgári stílusba illeszkednek. A székek a dohányzóasztallal és a hosszú szálú, bolyhos szőnyeggel inkább a hetvenes évekből csöppenhettek ide. Az ülőgarnitúra a széles ülőzsámollyal pedig inkább a nyolcvanas évekre vallanak. A hangfalak és a díszpárnák képviselik az igazán modernet. Mégis egységes az összkép.

 

Hát hogy a manóba ne passzolna ide egy polgári otthonokra szabott üvegbetétes tolóajtó?

 

Ajtósztorik – nem állunk le!

 

Ezt a meseszép fehér, üvegbetétes tolóajtót még másik hat helyén is elképzeltem a világnak. A jövő héten megmutatom a folytatást is!


Nyomja meg a tetszik gombot, hogy ne maradjon le akcióinkról, értesüljön lakberendezési újdonságainkról!

Lakberendezési ötletek
  • Kutyaház extrákkal – extrán jó asztalossalA kutyaház nem kifejezetten az a típusú feladat, amivel egy asztalos gyakran találkozik. Viszont kihívás. Főként, ha nem is csak egy sima kutyaházat álmodtál meg a blökidnek, hanem valami extrát. Amihez extra asztalos is kell. Nézzük, milyen különlegességekkel tudnánk mi meglepni a kedvencedet!
  • Szekrények, amelyeknek van egy titkukA szekrények hálás bútordarabok. Hihetetlenül sokoldalúak. Térelválasztó, tároló, rakodóhely, díszítő elem. Ezen kívül ezerféle stílust jeleníthet meg. Anyaga általában fa, de lehet más is (ez azonban ritka, mint a fehér holló). Egy azonban biztos: a szekrény arra jó elsősorban, hogy tároljon. Ehhez aztán valahogy ki kell nyitni. De hogyan?
  • Az asztalos és az asztal – avagy mesterségünk címereAsztalos üzem vagyunk, nem is tudom, hogyan nem jutott még eddig eszembe, hogy pont mesterségünk címerét, az asztalt ne vegyük elő. Szó volt már itt fa ablakról, fa ajtóról, fa lépcsőről, fa térelválasztóról, és mindenféle fa bútorról. Valahogy az asztal mégis kimaradt. Hogy az asztalos szakma képviselőjeként ne maradjunk szégyenben, most a legkreatívabb kivitelezésű asztalokat mutatom meg – és ezzel azt is, hogy az igazi asztalos mennyire el tudja ereszteni a fantáziáját.
  • Bútorjavítás – érdemes, nem érdemes, kire bízd? A bútorjavítás általában nemszeretem elfoglaltság mindenkinek. A bútor tulajdonosának is, mert bár többnyire apró munkákról van szó, hozzáértés hiányában sokan gondolják, több kárt tennének, mint hasznot, ha nekifognának maguk. Sok asztalos mester is így van ezzel, mert bár apró-cseprő melókról van szó, ami egy jó asztalosnak ujjgyakorlat, mégis viszik az időt. Így esetleg a nagyobb megbízásokra nem marad idő. De akkor most egy leszakadt fogantyú miatt vegyél új bútort? Na, nem!
  • Milyen asztalos a Fa-Héj Kft.? - Megkésett blogposzt a bolondok Milyen az asztalos, ha vicces? Mindjárt kiderül. :)
  • A fa ablak és fa ajtó ruhája - a függönyA fa ablak és a fa ajtó szerintem önmagában is nagyon szép. Számtalanszor elmondtam már, hogy a természetessége, a meleg hangulata miatt saját jogán, natúr megjelenésével is az otthonod dísze lehet. Már sokszor írtam a blogon is a fa ajtó és a fa ablak szépségeiről, ritkaságokról, rafinált újdonságokról, ötletes megoldásokról. Valami azonban mindig kimaradt...
  • 11 különleges fa térelválasztó - amit elkészítünk Neked 2. rész A fa térelválasztó valóban szép dísze lehet az otthonodnak. Sőt nemcsak dísze: különlegessége is. A múlt héten már mutattam 6 különleges fa térelválasztót széles e világból. Most folytatom a sort, és hoztam még másik ötöt, hogy inspirációt kapj.
  • 11 különleges fa térelválasztó - amit szívesen elkészítünk NekedA fa térelválasztó is lehet - ami igazi dísze lehet a lakásnak. Nemcsak esztétikai és designelem, hanem hangulatteremtő is. És egyáltalán nem biztos, hogy minden lehetőség kimerül a paravánban, ha fa térelválasztót szeretnél a lakásodba. Ezért körülnéztem egy kicsit a nagyvilágban és kishazánkban. Találtam is néhány olyan szuper ötletet, amelyet ha szeretnéd, bármikor szívesen az otthonodba varázsolunk mi is.
  • Új fa ajtó - de milyet? Hogyan válaszd ki az új fa ajtódat? Ha fa ajtó minden álmod, akkor szinte bármit kérhetsz tőlünk, megcsináljuk Neked. Azt azonban nem árt tudni, hogy mi mindent kell majd végiggondolnod, mielőtt kijelented, "Ilyen és ilyen fa ajtót akarok!" Számunkra ugyanis a kedves vevő kívánsága szent, azt készítjük el, amit mondasz. A fa ajtót viszont Neked kell majd nézned minden áldott nap, ha hazamész. Praktikus tanácsok a fa ajtó kiválasztásához.
  • Asztalosüzem - másképp, avagy miért velünk dolgozz? Asztalosüzem annyi van, mint égen a csillag. Hidd el, még a mostani szakemberhiányban is kis híján igaz a mondás, hogy ha elég messzire vagy képes dobni a kalapácsod, tuti, hogy eltalálsz vele egy asztalost. Csak nem mindegy, hogy milyent. Mi mindig azon az állásponton voltunk, hogy az új vevő jó, de a visszajáró még jobb, úgyhogy erősen dolgozunk azon, hogy mi legyünk azok, akik nem akármilyenek vagyunk. Most el is mondom, mi mindent teszünk ezért.
  • Mégis mennyi az annyi? - Avagy amit az egyedi bútor áráról tudniAz egyedi bútor a specialitásunk. Pontosabban csak azt készítünk. És amint azt a termék neve is mutatja az egyedi bútor attól is egyedi, hogy az ára is az. Éppen ezért nem tudunk még viszonylagos árakat sem kiírni a honlapra, és telefonban sem fogjuk tudni csípőből megsaccolni álmaid fa lépcsőjének vagy éppen beépített szekrényének az árát. Azt azonban meg tudom mondani, hogy nagyjából mire számíts - és Te otthon hogyan kezdj el számolni.
  • Az egyedi bútor jobb, vagy a svéd összerakós? Egyedi bútor készítése kapcsán sokszor megkapjuk a kérdést, hogy biztos, hogy jobb ez, mintha készen venné a boltban? Vagy azt, hogy miért kellene drágán egyedi bútort vásárolnia, amikor a lapra szerelt, „félkész” változat olcsóbb? Megmondom.
  • Új év, új lakás – lakásfelújítás tervezése Lakásfelújítás az újévi fogadalmad? Nagyszerű, hajrá! A lakásfelújítás sok időt, energiát felemésztő dolog, ettől függetlenül hisszük, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem kell feltétlenül egy rémálomnak lennie. Még akkor sem, ha fenekestül felforgatod a lakásod.
  • Fa lépcső – karácsonyi kivitelbenElismerem, a fa lépcső általában nem az a térelem, ami külön figyelmet szokott kapni karácsonykor. A fa lépcső ugyanis a lakásnak olyan eleme, ami még ha szembetűnő is, akkor sem emeljük ki. Vagy azért, mert akkora, hogy már önmagában is érvényesül díszítő vagy elválasztó térelemként, vagy azért, mert olyannyira belesimul a lakásba, hogy észre sem vesszük. Használati tárgy. Pedig sokat dobhat a karácsonyi hangulaton, ha sikerül szépen feldíszíteni. Tippek a nagyvilágból a Te fa lépcsődnek is. :)
  • A fa ajtó karácsonykor még szebb – karácsonyi ajtódíszekA fa ajtó sem maradhat ki a fa ablak után advent idején. Mutatok néhány karácsonyi ajtódíszt, amely egyrészt ünnepi, másrészt kifejezetten jól áll a fa ajtónak. Öltöztesd fel az otthonod bejáratát, és adj ünnepi hangulatot a lakásodnak, még mielőtt belépnél az ajtódon.
  • A fa ablak szép – és hogyan lehet karácsonyi? A fa ablak sok mindenért szerethető. Elsősorban a meleg megjelenéséért, a természetességéért. Igazi szépségét azonban akkor mutatja meg, ha hagyod, hogy látszódjon a fa erezete. Ha pedig még fel is díszíted, akkor teljes pompájában ragyog. Mi sem kínál erre jobb lehetőséget, mint a karácsony. Mutatok is néhány különösen jól sikerült díszítést, ami a fa ablakban kifejezetten jól mutat.
  • Nyílászárók karbantartása – atyaég, ez ennyire egyszerű? A nyílászárók karbantartása minden lakás- és háztulajdonos rémálma – különösen, ha sok a kültéri ajtó és ablak. Már belegondolni is rossz, hogy sok nyílászáró esetén mivel jár a felújítás, karbantartás: csiszolás, egyenetlenségek kezelése gittel, és legalább két rétegben festés. Ez még akkor is nagy meló, ha nem házilag csinálod, hanem mestert hívsz. De mi van, ha én azt mondom, hogy mindez megúszható, mert tudunk egy módszert, ami olyan egyszerű, mint a faék?
  • Bútorok felújítása – saját kezűleg védjük a környezetet?A bútorok felújítása nagy divat manapság. Ez nem is csoda. Az újrahasznosítás és a Csináld magad! mozgalmak beindulásával újra szokás lett, hogy amíg lehet, addig nem dobunk ki semmit. Ez jó a környezetnek is – és bizony a pénztárcánknak is. Hacsak el nem szúrjuk, a bútorok felújítása olcsóbb, mint az új megvásárlása vagy elkészíttetése. De hogyan újítsuk fel megunt, vagy a nagyitól megörökölt, nem igazán divatos bútorainkat. Elárulom. Sőt. Még klassz példákat is mutatok.
  • 10 + 1 különleges bejárati fa ajtó, avagy a fantázia dicsérete 2Bejárati fa ajtó – a legutóbb is ez volt a téma, csak akkor félbe maradt a dolog, úgyhogy itt az ideje, hogy megkapd a második inspirációlöketet is. Miért olyan lényeges, hogy foglalkozz a bejárati ajtóddal? Nagyjából ezer oka van, mi most csak a fontosabbakat nézzük meg. Közben pedig adok néhány tippet arra is, hogy hogyan lehet némi fantáziával eldobni az unalmasnak tartott bejárati ajtót is.
  • 10 + 1 különleges bejárati fa ajtó, avagy a fantázia dicsérete 1Különleges, helyenként furcsa fa ajtó már szerepelt itt a blogon – már akkor is 11 volt belőlük. Némelyik igazi tervezői és asztalosteljesítmény volt, de a legtöbbjére ugyanaz volt igaz, mint azokra, amelyeket most akarok megmutatni: az egyszerű némi fantáziával igazán nagyszerű lehet. Különleges bejárati fa ajtó a világ minden tájáról: brit stílustól kezdve a mesevilágon át a természetimádóig.

© 2018 - Minden jog fenntartva - Fa-Héj Kft.

Az oldalon szereplő képekkel és minden tartalommal kapcsolatban minden jog fenntartva. A tartalmak felhasználása csak előzetes írásos engedéllyel lehetséges.